A Krím-félsziget visszasüllyedt a sötét középkorba


-A A+

Egyre kevesebb időre, már csak napi négy órára kapcsolják be az áramszolgáltatást a krími főváros, Szimferopol lakásaiban azóta, hogy hat napja megszakadt a villamosenergia-szállítás az ukrajnai Herszon megyéből a félszigetre.

A város oroszbarát vezetője, Hennagyij Baharjev pénteken közölte, hogy jelenleg tíz óránkénti áramszünet után már csak két órára kapcsolják vissza az áramot a város lakásaiban. Azután, hogy a múlt hétvégén ismeretlenek megrongálták a Krímbe vezető ukrajnai villamosvezetékeket, az első napokban még napi 12 óra áramszolgáltatást tudtak biztosítani, azaz négyóránként kapcsolták ki, illetve be az áramot. Ezután a napi áramszolgáltatást előbb hat órára csökkentették, de most már mindössze négy órára tudják biztosítani. 

Helyszíni sajtójelentések szerint a krímiek sötétedésig igyekeznek hazaérni, mert a közvilágítás nélküli, sötét utcákon elharapóztak az utcai rablások és bolti fosztogatások. Közben az áramkimaradások miatt hiánycikk lett a kenyér, és gyertyákhoz is egyre nehezebben és drágábban lehet hozzájutni. 

A benzinkutaknál hosszú sorok kígyóznak, főként az áramgenerátorokat működtető üzemanyagért. Az orosz energetikai minisztérium előrejelzése szerint a benzinből már csak 18 napra elegendő készlet van a félszigeten. 

Volodimir Demcsisin ukrán energetikai miniszter pénteken a kijevi parlamentben kijelentette, hogy a szakembereknek három napra van szükségük a Krím energiaellátásának helyreállítására. A miniszter szavai szerint a munkálatokat azonban addig nem kezdhetik el, amíg a fegyveres erők nem adnak rá engedélyt. A tűzszerészeknek ugyanis át kell vizsgálniuk a villamos vezetékek környékét, nincsenek-e újabb robbanószerkezetek, és csak ha biztonságos, akkor engedhetik be a javítóbrigádokat a területre. 

Az Ukrenergo ukrán állami energetikai vállalat pénteken közölte: a nap folyamán tárgyalnak a Krímet blokád alatt tartó aktivistákkal, és megpróbálnak megegyezni velük arról, hogy engedjék oda a szerelőket az egyik megrongálódott vezetékhez, amelyet mindössze három óra alatt helyre lehetne állítani. Demcsisin emlékeztetett arra, hogy a Krímbe irányuló ukrán villamosenergia-szállítás megszakadása miatt Oroszországból és a Moszkva-barát szakadárok által megszállva tartott Donyec-medencei területekről nem kap szenet Ukrajna. A villamoserőművek ellátására jelenleg egy hónapra elegendő, több mint egymillió tonna szénkészlettel rendelkezik az ország. Ezen kívül december első felében még 250 ezer tonna szén érkezik a Dél-afrikai Köztársaságból, így a teljes készlet már 45-50 napra elegendő. Hangsúlyozta, hogy ennyi idő alatt megoldható újabb szénszállítmányok behozatala a Dél-afrikai Köztársaságból vagy más külföldi államból.








EZT OLVASTA MÁR?

X