Sárga lapot mutattak a finnek a menekülteknek


-A A+

Azok a bevándorlók, akik Finnországban akarnak maradni, kötelesek elfogadni az ország értékeit, különben távozniuk kell - jelentette ki Sauli Niinistö finn elnök szombaton a finn Yle rádióban nyilatkozva.

"Azoknak az embereknek, akik itt akarnak maradni, el kell fogadniuk a fő értékeinket: a demokráciát, egyenjogúságot, emberi jogokat. Ha ezt nem teszik, nem maradhatnak Finnországban" - hangsúlyozta a finn államfő.

A finn belügyminisztérium adatai szerint az év végéig mintegy 35 ezer menedékkérő érkezhet Finnországba. Korábban a tárca ennél több, 50 ezer menekült érkezésére számított. 2014-ben a bevándorlók száma még csak mintegy 4 ezret tett ki, idén év eleje óta azonban már több mint 30 ezer migráns érkezett, főként Irakból. Többségük Svédországból, az északi határon át lépett be Finnországba, de több mint 300-an a finn-orosz határon át érkeztek, a Raja Jooseppi és Salla határátkelőkön.

A finn határőrség közölte, hogy nagy menekültáradat esetén időlegesen lezárja a Raja Jooseppi határátkelőt, hogy el tudja végezni a szükséges formaságokat a belépni szándékozóknál.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X