Bombafenyegetés miatt ürítettek ki egy budapesti iskolát


-A A+

Rendőrök és a Terrorelhárítási Központ emberei jelentek meg szerdán délelőtt a brit nemzetközi iskolánál, Óbudánál. Az Index úgy tudja, hogy az iskola tanulóinak egy részét a közeli Kiscelli Múzeumba menekítették át. A környéket lezárták a beszámolók szerint, állítólag mesterlövészeket is látni a környéken. A rendőrség megerősítette, hogy bombafenyegetést kapott az iskola.

Az Index úgy tudja, hogy valószínűleg bombariadó miatt ürítették ki az iskolát. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hvg.hu kérdésére megerősítette, hogy a rendőrségre szerda reggel romániai idő szerint 9 óra 44 perckor érkezett bejelentés bombafenyegetésről. Az épületet tűzszerészek vizsgálták át. A BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen – közölték.

A gyerekek biztonságban vannak, egy részüket átmenekítették a közeli Kiscelli Múzeumba, a többiekért elmentek a szüleik. Egy múzeumi forrás elmondta, hogy fél 11-kor vitték át a gyerekeket az iskolából a múzeumba, ahol múzeumpedagógusok foglalkoztak velük addig, amíg a szüleik nem mentek értük. Kora délután már egyenruhás diákokat lehetett látni az utcán, őket valószínűleg hazaengedték.

A Hír TV szerint az iskolába főleg diplomaták gyerekei járnak. A tévé úgy tudta, hogy az egyik diák állítólag eltűnt, de az iskola később ezt cáfolta.

A környéket lezárták, a távolabb lévő részeken nagy a dugó. A BKK-tól azt közölték, hogy a lezárás tömegközlekedési járatokat nem érint.

Az Index felhívására az egyik diák azt írta a lapnak: fél tíz körül megszólalt a tűzjelző az iskolában, a protokoll szerint mindenki kivonult a sportpályára, 15-20 perccel később pedig már azt mondták nekik, hogy bombafenyegetést kapott az intézmény. A rendőrök kivágták a kerítést, az alsósokat kimenekítették a múzeumba, a többi diákot pedig a tornaterembe terelték, ahol másfél órát töltöttek. Később kiengedték azokat, akiknek a szülei ott voltak, de csak kisebb csoportokban. A szemben lévő házak tetején is TEK-esek voltak, az utca tele volt rendőrökkel – derült ki a tanuló beszámolójából.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X