Tőkés aláírta a Máért-nyilatkozatot, de állítólag kínos helyzetbe hozta Orbánt


-A A+

Közleményben kívánta csütörtök este Tőkés László sajtóirodája pontosítani, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben az európai parlamenti képviselő aláírta a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) legutóbbi ülésén elfogadott nyilatkozatot.

A volt református püspök a nol.hu írására reagált. A magyarországi lap csütörtökön azt írta: Tőkés László nem volt hajlandó felszólalni a Máért budapesti ülésén, és az összes Kárpát-medencei magyar párt által szignált, autonómiát követelő nyilatkozatot sem írta alá. Ez utóbbi állítást a cikk szerzője a dokumentum aláíráslistájával bizonyította.

A nol.hu-nak a Máért több résztvevője azt mondta, hogy az egykori református püspök megsértődött a szervezőkre, a beszédét sem volt hajlandó megtartani. Több forrás is azt mondta a lapnak, hogy Tőkés közvetlenül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök után szólalhatott volna fel. Viszont ő csak annyit mondott, neki azt tanácsolták, spóroljon a szóval, nem jut mindenkire elég idő, így nem fogja megtartani a beszédét. Majd kinyomta a mikrofonját.

Erre a levezető elnök, a fideszes Potápi Árpád udvariasan – egyes források szerint kérlelően – jelezte, Tőkésre mindenképpen van idő, de az EP-képviselő hajthatatlan maradt. A nol.hu forrásai szerint mindez akkor történt, amikor Orbán Viktor még a teremben volt. Két résztvevő is azt mondta, a miniszterelnök kínos helyzetbe került, kényszeredetten nevetgélt. Többen úgy emlékeznek, Tőkés a szünet után ott is hagyta a rendezvényt.

A Máért részvevői között a nol.hu szerint a folyosón az terjedt, Tőkés azért is sértődött meg, mert az elmúlt években Orbán inkább az RMDSZ oldalára állt, a többi erdélyi szervezet – így a Tőkés által képviselt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – már nem jut akkora támogatáshoz, mint pár évig a Fidesz 2010-es kormányra jutása után.

Csütörtök esti közleményéhez a sajtóiroda mellékelte a Máért-nyilatkozat aláíróinak listáját, amelyen Tőkés László neve szignója is szerepel.  Az EP-képviselő szerint a nol.hu a dokumentum aláíráslistájának egy korábbi, nem végleges változatát közölte, mert valamilyen okból ez jutott el a sajtóhoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X