Dzsihadisták megölésével vádolja az al-Kaidát az Iszlám Állam


-A A+

Az Iszlám Állam azt állítja, hogy a szomáliai terroristák több tucat olyan harcos elfogását és megölését rendelték el, akik át akartak állni, vagy át is álltak hozzájuk.

A két iszlamista honlapon is közzétett jelentés szerint a meggyilkolt dzsihadisták között van Mohammed Makavi szudáni szélsőséges, akit társaival együtt Kartúmban halálra ítéltek John Granville amerikai diplomata 2008-as meggyilkolásáért, ám 2010-ben megszökött a börtönből.

Az al-Kaidával szövetséges szomáliai al-Sabab egyik parancsnoka korábban arról számolt be, hogy a szervezet soraiban harcoló külföldi harcosok elhidegülnek szomáliai társaiktól, és csapdában és életveszélyben érzik magukat, mert folyamatosan azzal gyanúsítják őket, hogy át akarnak állni az Iszlám Államhoz.

Az al-Sabab vezetése ugyanis kijelentette, hogy azok a harcosok, akik kétségbe vonják az al-Kaidával kötött szövetséget, tévúton járnak, és meg kell őket ölni.








EZT OLVASTA MÁR?

X