A magyar közösség kollektív megbélyegzése ellen szólalt fel Strasbourgban Sógor Csaba


-A A+

Egy közösség kollektív megbélyegzése ellehetetlenítheti a párbeszédet és a vitát a valóban fontos problémákról, amelyekről a mai napig kevés szó esik Romániában – erről beszélt Sógor Csaba hétfő este az Európai Parlament decemberi strasbourgi plenáris ülésén.

Az RMDSZ politikusa egyperces felszólalásában úgy fogalmazott: az utóbbi hetekben a teljes romániai magyar közösség értetlenül figyeli, hogy a hatóságok terrorista merénylet elkövetésével vádolnak egy kisvárosi vállalkozót, aki egy szélsőjobboldali szervezet helyi vezetője, ám a házkutatás során csupán petárdákat és csillagszórókat találtak nála. - A teljes igazságot majd kideríti a bíróság, de addig is elkeserítő hisztériakeltés folyik a román médiában, a célpont pedig a teljes romániai magyar közösség – hangsúlyozta. Sógor Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg olyan érzése van a magyar kisebbségnek, sőt a román publicisták egy részének is, mintha valakiknek a szándékos interetnikus feszültségkeltés lenne a céljuk, erre pedig a jelenlegi bonyolult európai biztonsági helyzetben a terrorizmusnak már a vádja is elég.

Az erdélyi képviselő hangsúlyozta: egy közösség kollektív megbélyegzése ellehetetlenítheti a párbeszédet és a vitát a valóban fontos problémákról, amelyekről a mai napig kevés szó esik Romániában. Véleménye szerint ilyen az anyanyelvhasználati jog akadályozása, a kisebbségi közösség szimbólumainak kétségbe vonása, az oktatási törvény szelektív alkalmazása vagy az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállása. - Valós párbeszédre van szükség Romániában a többség és kisebbség között ezekről a kérdésekről, nem pedig médiamanipulációra és kollektív megbélyegzésre – fogalmazott Sógor Csaba. 








EZT OLVASTA MÁR?

X