Menekültek rohamozták meg a Csalagutat


-A A+

Mintegy 800-1000 menekült próbált Angliába jutni csütörtök délután a Csalagúton keresztül az észak-franciaországi Calais közelében – jelentette az AFP francia hírügynökség.

A helyi hatóságok beszámolója szerint sok migráns a forgalmat lassítva próbált feljutni az alagút környéki kamionokra. Néhányan átvágták a ponyvákat, és feljutottak a teherautókra – közölte a hírügynökség egyik fotósa. 

A helyszínre vezényelt rendőröket megdobálták, akik könnygázt vetettek be, hogy a helyzetet ellenőrzésük alatt tartsák. Körülbelül 4500, többségében Kelet-Afrikából, a Közel-Keletről és Afganisztánból érkezett menekült él kétes körülmények között a Calais központjától egyórányi sétára található nyomornegyedben.

Korábban egy magyar kamionos is rögzítette, miképp próbálnak meg feljutni a migránsok a teherautóra. A felvételeken az látható, hogy a magyar sofőr a menekültek egy csoportjára ráhúzza a járművet, emiatt később elbocsátották állásából. Június eleje óta tizennyolcan vesztették életüket, miközben az „ígéret földjének” tekintett Angliába próbáltak eljutni.








EZT OLVASTA MÁR?

X