Polgárháború veszélyére figyelmeztetett a volt lengyel elnök


-A A+

Lech Walesa volt lengyel elnök a lengyel közszolgálati televíziónak adott interjúban a kormányzó pártot, valamint Andrzej Duda elnököt bírálta, közölte az MTI. 

Nyilatkozatában kiemelte, hogy hosszabb távon polgárháborúhoz is vezethet, ha a Jog és Igazságosság (PiS) párt nem változtat kormányzási stílusán. „Az 1989-es rendszerváltás után 25 évvel is „van javítanivaló” Lengyelországban, ebben a tekintetben igaza van a jelenleg kormányzóknak. Ezt azonban nem ilyen módon kell tenni, hanem nyíltan és demokratikusan” - mondta Walesa.

Az utóbbi hetekben zajló heves belpolitikai vitára utaló Walesa aggodalmának adott hangot, hogy ha a PiS nem változtat „megfontolatlan” politikáján, akkor Lengyelországban polgárháború törhet ki. Ezt a volt elnök szerint azzal lehetne megelőzni, ha növekvő társadalmi elégedetlenség esetén népszavazást írnának ki a jelenlegi elnök és parlament mandátumának lerövidítéséről. Ezt a véleményt Walesa az előző napokban már megfogalmazta, kommentátorok ugyanakkor arra figyelmeztettek: előre hozott választásról a lengyel alkotmány alapján nem lehet népszavazás útján dönteni.

Lech Walesa emellett megosztónak minősítette Andrzej Duda csütörtöki beszédét, amelyben az államfő az 1970-es tengermelléki sortüzek áldozatainak emléke előtt tisztelegve elmondta: szégyenletes, hogy a 45 évvel ezelőtti események áldozatainak, az akkori üldözötteknek és hozzátartozóiknak máig nem szolgáltattak igazságot, még az 1989-es rendszerváltás utáni Lengyelországban sem. Duda beszédét - amelyben az elnök a történelmi igazságtétel mellett a rendszerváltás előtti Szolidaritás mozgalom hagyományára épülő, a társadalmi párbeszéd jegyében folytatott politikát is szorgalmazott - Lech Walesához hasonlóan több ellenzéki politikus is bírálta. Walesa - a Szolidaritás egyik alapítója és első elnöke - az interjúban utalt a PiS vezető politikusaival közös ellenzéki múltjára. „Igyekszem majd ezeket az embereket meggyőzni. Egykori barátaim ők, nem szegülök szembe velük” - mondta, megemlítve Jaroslaw Kaczynskit, a PiS elnökét. Kaczynski 1990-ben és 1991-ben Walesa államfői hivatalát vezette, ikertestvére, Lech Kaczynski néhai államfő pedig 1991-ben az elnöki hivatal nemzetbiztonsági államtitkára volt. A Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap akkoriban „tekintélyelvű és antidemokratikus” politika folytatásával vádolta Walesát. Kaczynskiék azután távoztak az államfői hivatalból, hogy a politikai hátterüket adó tömörülés, a Szolidaritás-gyökerű Egyetértés Centrum konfliktusba került Lech Walesa környezetével.








EZT OLVASTA MÁR?

X