Párizsi merényletek: további gyanúsítottat keres a belga rendőrség


-A A+

Újabb gyanúsított után kutat a belga rendőrség a vasárnap éjjel végrehajtott rendőrségi akciót követően. A  szóban forgó személy a párizsi támadások során küldött mobiltelefonos szöveges üzenetek elemzése révén került a hatóságok látókörébe - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap internetes kiadása hétfőn.

A párizsi terrortámadások éjszakáján talált két kidobott mobiltelefon adatainak felhasználásával, valamint számos telefonhívást és sms-t elemezve a francia és a belga rendőrség együttműködése során egy újabb gyanúsított ellen indítottak körözést.

A belgiumi hatóságok vasárnap éjjel őrizetbe vettek és kihallgattak két személyt - egy testvérpárt - a Párizsban november 13-án végrehajtott vérengzésekkel kapcsolatos nyomozás keretében, ugyanakkor a rendőrségi források megerősítették, hogy a keresett személy nincs közöttük.

A belga napilap arról számolt be, hogy a támadások éjszakáján több szöveges üzentet is váltottak az elkövetők egymás, illetve a feltételezett főszervező, az ország első számú körözött személyének számító, a magát Yassine Baghlinak is nevező belgiumi születésű férfi, Salah Abdeslam között.

A hívásokat és a szöveges üzeneteket elemezve tudni lehet, hogy az elkövetők közvetlenül a támadások előtt is kapcsolatban voltak Belgiumban tartózkodó társaikkal. A párizsi Bataclan koncertterem közelében talált mobiltelefonról "Elindultunk, elkezdjük." szövegű sms-t küldtek Belgiumba este 21 órakor. Ugyanazon az este hívás érkezett Belgiumba azoktól az elkövetőktől, akik géppisztollyal nyitottak tüzet egy étterem teraszán ülő vendégekre. A 39 ember halálával végződő támadást vezető Abdelhamid Abaaoud társaságában a vérengzés éjszakáján lefilmezett, és még nem azonosított férfi is belga mobiltelefonról intézett hívást Belgiumba azon az éjszakán - tájékoztat a belga napilap.

Az elkövetőknek Saint-Denis-ben, Párizs egyik, jobbára bevándorlók által lakott külvárosában szállást adó Jawad Bendaoud is szoros kapcsolatban volt egy, a belgiumi Charleroi-ban regisztrált mobiltelefon tulajdonosával. Az egyelőre nem azonosított személy a terrortámadások estéjén, 18 óra 15 perckor lépett Franciaországba, 21 óra 10 perckor a Saint-Denis-i lakásban, majd 21 óra 30 perckor a gépfegyveres vérengzés helyszínén, az étterem közelében lokalizálták a hatóságok mobiltelefonja cellainformációit.

A belga napilap információ szerint az a két fiatal férfi, Mohammed Amri és Hamza Attou, akik Salah Abdeslamot vitték Párizsból Belgiumba, találkozásukat megelőzően sms üzenetet írtak Salah-nak: "Nem tudom, tisztában vagy-e vele, de támadások történtek". Erre Salah annyit válaszolt: "Igen, támadások történtek". A két fiatal, rendőrség előállításukat követően arról számolt be, hogy Salah azzal fenyegette meg őket, ha nem segítenek, felrobbantja az autót. Beszámolójuk szerint az utazás alatt Salah nem csak zaklatott volt, nem csak rosszul volt, de még sírt is - írja a napilap egy ugyancsak hétfőn megjelent cikkében. Attou hozzátette: Salah sírva mesélte nekik a történteket hangsúlyozva, hogy ő is az elkövetők között volt. Közben sokszor ismételte, hogy mindez őt nem rázza meg - tájékoztat cikkében a La Libre Belgique.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X