Szinte minden hónapra jutott Franciaországnak egy terrortámadás


-A A+

Franciaországban a terrortámadások tragikus éve volt az idei: a januári Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merényletek és az ország történetében legtöbb áldozatot követelő november 13-i támadássorozat között több iszlamista támadás is megrázta az országot.

Január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol 12 embert megöltek és 11-et megsebesítettek. A támadókat két napig üldözte a rendőrség. Eközben egy harmadik társuk lelőtt egy rendőrt a főváros egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat. A három napig tartó támadásokban 17-en vesztették életüket és 21-en sérültek meg.

Februárban Nizzában egy iszlamista késsel megsebesített három katonát, akik zsidó létesítmények előtt járőröztek. Áprilisban Párizsban letartóztattak egy radikálisként nyilvántartott algériai informatikus hallgatót, aki egy déli elővárosban készült támadásra, a gépkocsijában több fegyvert is találtak.

Júniusban Lyon közelében egy fuvarozó cég alkalmazottjamegölte a főnökét, a fejét levágta, és egy vegyi üzem kerítésére erősítette. A telepet megpróbálta felrobbantani, de a rendőrök feltartóztatták. A titkosszolgálatok a merénylőt a helyi radikális szalafista mozgalomhoz való csatlakozása miatt korábban megfigyelés alatt tartották.

Júliusban terrorcselekmény előkészítésére irányuló összeesküvés miatt indult eljárás három huszonéves fiatal ellen, akikről azt feltételezték, hogy a haditengerészet és a különleges erők egyik dél-franciaországi kiképzőközpontja ellen terveztek támadást az év végén vagy a jövő év elején. Augusztusban szabadságos amerikai katonák akadályoztak meg egy vérengzést az Amszterdam és Párizs között több száz kilométeres sebességgel közlekedő expresszvonaton, miután egy iszlamista lövöldöző három embert megsebesített.

November 13-án este Párizsban párhuzamosan hét helyszínen követettek el dzsihadista terrortámadást, amelyben 130 vesztették életüket és 350-en megsebesültek. Az ország történetének legtöbb áldozatot követelő merényletsorozatát az Iszlám Állam vállalta magára. A Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, s megölt egy embert, majd Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. Öt helyszínen (kávéház, bár és étterem teraszán) 39 embert öltek meg.

A terrortámadások végén a kommandó egyik tagja felrobbantotta magát, de önmagán kívül nem ölt meg senkit. Eközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg. Hatvan év után először ismét rendkívüli állapot lépett életbe három hónapra, amelynek keretében gyülekezési tilalom van érvényben, és a gyanús személyeknél házkutatást tarthat a rendőrség.

Közben egyre tarthatlanabbá vált a migránsok helyzete a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagút francia oldalán. Calais kikötőváros egykori szeméttelepén illegálisan kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortáborban tavasszal még csak néhány száz, elsősorban kelet-afrikai, afganisztáni, iraki és szíriai várakozott arra, hogy az alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva átjusson a túlsó partra. A szigorú francia bevándorlási politika miatt ugyanis a migránsok között az a vélekedés terjedt el, hogy Nagy-Britannia szívesebben fogadja be a menekülteket, mint Franciaország. Az illegális bevándorlók száma a táborban a nyár elejére már 3 ezerre nőtt.

Amióta pedig a kikötőt és az alagutat körülzáró 2 kilométer hosszú és 4 méter magas kerítést augusztusban megerősítette és 400 térfigyelő kamerával szerelte fel az alagutat üzemeltető vállalat, a Nagy-Britanniába való átjutás gyakorlatilag lehetetlenné vált, és megduplázódott az itt várakozók száma.








EZT OLVASTA MÁR?

X