Hangfelvételen fenyegetőzött az Iszlám Állam vezére


-A A+

Az Iszlám Állam elleni orosz és amerikai légicsapások nem gyengítették meg a dzsihadista szervezetet, pont ellenkezőleg, „keményebbé tették” – ez derült ki egy, a csoport vezetőjének tulajdonított, szombaton nyilvánosságra került üzenetből, amely a zsidókat is megfenyegette.

Az IÁ-hoz közeli Twitter-migroblogokon terjesztett, Abu Bakr al-Bagdadinak tulajdonított hangfelvételen a szervezet önjelölt „kalifája” arról beszél, hogy „államában” minden a legnagyobb rendben megy, és „minél hevesebb a háború ellene, annál tisztább és keményebb lesz” a dzsihadista csoport.

Az IÁ vezetője a felvételen bírálta a Szaúd-Arábia által a dzsihadistákkal szemben életre hívott muszlim összefogást, és azt mondta, hogy ha az „valóban iszlám koalíció lenne, akkor megszabadította volna magát zsidó és keresztes uraitól, és a zsidók kiirtását és Palesztina felszabadítását tűzte volna ki célul”.

Üzent Izraelnek is

Az izraeli zsidóknak Bagdadi azt üzente, hogy „minden nappal közelebb kerül hozzájuk” az IÁ, és rejtőzködniük kell majd a dzsihadisták „kövei elől”. Ezzel párhuzamosan a muszlim országokat arra szólította fel, hogy csatlakozzanak az IÁ harcához, mert ez vallási kötelességük.

A felvétel valódiságát független forrásokból egyelőre nem lehetett megállapítani. Szombati jelentések szerint a nap folyamán az Egyesült Államok által támogatott szíriai kurd és arab fegyveresek ellenőrzésük alá vettek egy kulcsfontosságú gátat az IÁ székhelyének számító kelet-szíriai Rakka közelében.








EZT OLVASTA MÁR?

X