Csak hónapok múlva fékezhetik meg az Egyesült Államok legnagyobb gázszivárgását


-A A+

Jövő tavasszal fékezhetik meg az Egyesült Államok történetének legnagyobb gázszivárgását, amely Los Angeles egyik külvárosát, Porter Ranch települést sújtja - közölték helyi idő szerint hétfőn az illetékes szolgáltató szakemberei.

A masszív metángázömlés - amelyet máris az amerikai történelem legnagyobb gázömlésének minősítenek - szakemberek szerint környezetvédelmi katasztrófával fenyeget. A Porter Ranch melletti gáztározóból október óta ömlik a metángáz de az illetékes gázszolgáltató vezetői szerint jövő áprilisig nem is sikerül megállítani a gázömlést. "Nagy erővel tör fel és hihetetlen mennyiségben. S egyáltalán nem sikerül fékezni" - nyilatkozta a The Washington Post munkatársának Tim O'Connor, az amerikai Környezetvédelmi Alap kaliforniai direktora.​ Legalább kétezer lakást és a környező iskolákat kiürítették már, s még legalább ötezren várnak az evakuálásra. A Breitbart News jelentése szerint egy bíró éppen a napokban rendelte el, hogy a károsult családokat havi 8500 dolláros összeggel kompenzálják, egészen a gázömlés elhárításáig. A gáztározó vezetői ugyan azzal nyugtatják az ott élőket, hogy a szivárgó gáz nem jelent halálos veszedelmet, de a környéken élők máris mérgezéses tünetekkel kínlódnak, például fejfájással, szívproblémákkal, szédüléssel, a szervezet motorikus rendszerének működési zavaraival. 

A gáztározó vezetői nem tudják pontosan meghatározni, hogy mi is az oka e nagyarányú gázszivárgásnak, hol a hiba a rendszerben, és eddig minden próbálkozásuk a gáz "megállítására" kudarcot vallott. Hétfői hírek szerint a szakemberek most olyan megoldással, cementtel való betöméssel próbálkoznak majd, mint amilyet a Mexikói-öbölnél a BP Deep Horizon katasztrófájánál alkalmaztak, 2010-ben. A Porter Ranch-i gázömlést egyébként a 2010-es Mexikói-öbölbeli olajkitörés óta a második legnagyobb természeti katasztrófának minősítik. 

A gázömlés helyszínét meglátogatta Erin Brockovich, környezetvédelmi aktivista is (akiről film készült Julia Roberts főszereplésével), és arról számolt be újságíróknak, hogy önmagán is észleli a mérgezéses tüneteket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X