Elsőfokú riasztást adtak ki Magyarországon az ónos eső miatt


-A A+

Magyarország több nyugati és dél-nyugati megyéjében már elsőfokú riasztásokat adtak ki az ónos eső veszélye miatt. Az érintett járásokban már a következő órákban várható gyenge ónos eső. Késő délutántól, estétől viszont több megyében tartós ónos esőre is készülni kell.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd éjfélig szóló veszélyjelzése szerint citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Békés, Csongrád, Fejér, Vas és Veszprém megyében. Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyében viszont narancssárga, vagyis másodfokú a figyelmeztetés. Ezeken a területeken több órás ónos eső várható.

Azt írták: kedd délután a helyenkénti hószállingózás mellett, főként a Dél-Alföldön ónos szitálásra is számítani lehet. Késő délután délnyugat felől kiterjedtebb csapadék érkezik, jellemzően ónos eső. A Dunántúl déli felén, illetve Bács-Kiskun megyében szerda hajnalig 1-5 milliméternyi, főként Somogy megye déli részén és Baranya megyében akár ennél is több ónos eső is lehullhat. A csapadék a Balaton térségében az ónos eső mellett már inkább fagyott eső, illetve az északabbi tájakon (Dunántúli-középhegység, Pest megye) hó formában várható, néhány centiméter friss hóval.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményében azt írta: kedden délelőtt a közúti közlekedés zavartalanul folyt, a kötöttpályás közlekedésben hóhelyzettel összefüggő fennakadások, késések nem voltak. Az autópályák és a főutak burkolata nagyrészt sónedves volt, de Füzesabonytól keletre - az M3-as autópályán, és az M30-as, M35-ös utakon - előfordultak hókásás szakaszok. A közútkezelő tájékoztatása szerint a téli tisztántartási munkálatokban összesen százhatvankét gépjármű vesz részt, Budapesten hetvennyolc kocsival tisztítják, jégmentesítik az utakat - tették hozzá.

A OKF azt kéri: csak a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. "Ilyenkor nélkülözhetetlen kellék a téli gumi, a hólánc, a feltöltött mobiltelefon, a láthatósági mellény, valamint a GPS vagy a térkép" - sorolták, hozzátéve: fontos továbbá ellenőrizni a fényszórók működőképességét és az üzemanyag mennyiségét.

Az időjárási előrejelzéseket követni lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. Az aktuális útviszonyokról a Magyar Közút információs portálján lehet tájékozódni. Kérik, hogy kövessék a katasztrófavédelem közleményeit, figyeljék a katasztrófavédelem Facebook- oldalán, illetve a honlapján közzétett információkat. Az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek javasolják, hogy telepítsék a katasztrófavédelem "VÉSZ" alkalmazását is.







EZT OLVASTA MÁR?

X