Finnországban is terveztek nők elleni akciókat szilveszter éjszakájára


-A A+

A finn rendőrség december 31-én őrizetbe vett egy befogadóközpontban hat iraki állampolgárt, kikérdezésük után pedig arra jutottak, hogy a németországihoz hasonló bűncselekmények történhettek volna Finnországban is.

Finnországban a kölnihez hasonló szilveszter éjszakai bűncselekményekre történtek előkészületek menekültek részvételével – közölte az Yle közszolgálati televízióban csütörtökön Petteri Orpo belügyminiszter. "A rendőrség olyan adatokkal rendelkezik, hogy Finnországban is terveztek szilveszter éjszakára bűncselekményeket" – mondta a tárcavezető. Ezekhez a tervekhez köze volt hat iraki állampolgárnak, akit a rendőrség december 31-én őrizetbe vett egy befogadóközpontban, Kirkkonummi városában – tette hozzá.

A finn rendőrség azt közölte, hogy az őrizetbe vetteket bűncselekményre való felbujtással gyanúsítják, és "a közrend és közbiztonság fenntartásának" megfontolásából rendelték el velük szemben a kényszerintézkedést. A rendőrség azonban nem tette közzé, hogy milyen jellegű bűncselekményről lehet szó, csupán annyit közölt, hogy az ügy részleteit később hozzák nyilvánosságra.

Kölnben szilveszter éjszakáján mintegy ezer "arab és észak-afrikai kinézetű" fiatalembercsoportokra oszolva nőket támadott meg. A német rendőrséghez azóta már több mint száz feljelentés érkezett. Nem zárják ki, hogy a támadók között migránsok is lehettek.

A finn bevándorlási hivatal adatai szerint 2015-ben mintegy 32,5 ezer menekült érkezett Finnországba, többségükben Irakból. 2014-ben a menedékkérők száma még csak 4 ezer körüli volt. Zömük az ország északi részén, a svéd-finn határon át érkezett, de sokan más útvonalat választottak, Németországból komppal vagy észak felől, Oroszország és Lappföld határán átkelve jöttek Finnországba.








EZT OLVASTA MÁR?

X