Élesedő iráni-szaúdi vita: állítólag bombát is dobtak egymásra


-A A+

Az iráni kormány szerint a szaúdi erők szándékosan bombázták a polgárháborús állapotokban lévő Jemenben az iráni nagykövetség épületét is. A régóta élő hitvita komoly politikai feszültséget szított a két ország között, ami megosztja az iszlám államok közösségét is, Szomália kormánya is megszakította kapcsolatait Iránnal.

"Szaúd-Arábia felelős a nagykövetségi épületben keletkezett kárért, és a személyzet egyes tagjainak megsebesüléséért" - jelentette ki a teheráni külügyminisztérium szóvivője az IRIB állami tévé híradása szerint. "Szaúd-Arábia ezzel a szándékos akcióval megsértett minden olyan nemzetközi egyezményt, amely a diplomáciai képviseletének védelmére vonatkozik. Az Iráni Iszlám Köztársaság fenntartja magának a jogot, hogy megvédje magát ebben az ügyben" - tette hozzá.

A szaúdi vezetésű koalíció szóvivője, Ahmed Aszeri dandártábornok erre reagálva bejelentette, hogy kivizsgálják a szerda éjjeli állítólagos esetet, mikor bombatalálat ért a Irán szanaai nagykövetségét. A koalíció gépei súlyos csapásokat mértek szerda éjjel olyan szanaai célpontokra, amelyek a húszi lázadók kezén vannak, ezek között olyan helyek ellen is, ahonnan a húszik rakétavetőkkel támadták Szaúd-Arábia területét. A húszik civil épületekben, köztük nagykövetségekben is felállítottak rakétavetőket - állította a szóvivő. Hozzátette, hogy a koalíció korábban arra kért minden országot, hogy adja meg külképviseletei jemeni koordinátáit. Kijelentette, hogy a húszik által megadott információk "nem hitelesek".

A Reuters hírügynökség azonban közölte, hogy helyi lakosok nem látnak semmilyen kárt az iráni nagykövetségi épületben, amely Hadda kerületben van. Nem sokkal később az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy helyszíni tudósítójuk felkereste a nagykövetséget, de nem látott károkat az épületben. Az iráni állami tévé közben arról számolt be, hogy Teherán betiltotta minden szaúdi áru importját, miután Szaúd-Arábia megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal. A döntés Haszan Róháni elnök kormányának rendkívüli ülésén született. Irán évente 60 millió dollár (17 milliárd forint) értékű árut - főleg csomagolóanyagokat és textíliát - importál Szaúd-Arábiából.

Rijád és Teherán között azt követően robbant ki diplomáciai konfliktus, hogy Szaúd-Arábia január elején 46 másik emberrel együtt terrorizmus vádjával kivégezte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az országban élő síita kisebbség jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpapot. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetsége megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.







EZT OLVASTA MÁR?

X