Vonaton molesztáltak lányokat kiskorú menedékkérők Belgiumban


-A A+

Legalább három fiatal lányt molesztáltak kiskorú menedékkérők néhány nappal ezelőtt egy vonaton Belgiumban – jelentette a helyi sajtó pénteken. Úgy tudni, elkapták, majd szabadon engedték őket, és már nincsenek Belgiumban.

A Le Soir című francia nyelvű belga napilap értesülései szerint a Brüsszel és a vallóniai Tournai között közlekedő vonaton történt az eset múlt vasárnap. Az incidenssel kapcsolatban eddig három bejelentés érkezett.

A három gyanúsítottat már Tournai pályaudvarán kihallgatták. Az ügyben eljárást indítottak szexuális agresszió miatt, a zaklatókat viszont szabadon engedték, és azóta már el is hagyták Belgiumot.

A Het Laatste Nieuws című újság tájékoztatása szerint a kiskorú elkövetők Franciaországban tartózkodó szíriai menedékkérők, közülük a legidősebb is mindössze 13 éves.

A helyi lapok felidézték a németországi Kölnben szilveszterkor történt zaklatásokat. A városban körülbelül ezerfős csoport gyűlt össze a főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Amikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak ki, és ezután kezdtek nőket körbevenni, zaklatni és kirabolni. Két nőt meg is erőszakoltak. Áldozatok és tanúk arab vagy észak-afrikai származású támadókról számoltak be.

Hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, de Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.








EZT OLVASTA MÁR?

X