Buldózerekkel bontják a calais-i menekülttábort
Az ideiglenesen, részben önkényesen felépült "Dzsungel" nevű menekülttábor bontásába kezdtek Calais mellett a francia hatóságok.
Több ezer menekült alakított ki először önkényesen, majd segélyszervezetek és részben hatósági segítséggel egy sátortábort Calais mellett a tavalyi év során, azonban a francia hatóságok a kormány határozata alapján hétfőn megkezdték a tábor részleges elbontását - tudósított a brit Daily Mail. A táborban azok a menekültek várakoznak, akik a csalagúton keresztül próbáltak meg az Egyesült Királyságba utazni, ám útjukat állták a hatóságok. Több halálos baleset is történt, mikor egy-egy menekült a kaminokora próbált feljutni, illetve mikor a csalagútban közlekedő vonaton próbáltak elrejtőzni.
A francia hatóságok brit segédlettel egy rövidebb kerítést is felépített a környéken, illetve megpróbálták megakadályozni, hogy az autópálya szélén az alkalmas pillanatra várakozók a kamionokra másszanak. Több rendbontás is törént, a türelmüket vesztett emberek a rendőrökkel is összetűzésbe kerültek, illetve többször útakadályokat emeltek, hogy a közlekedő kamionokat megállásra, lassításra kényszerítsék.
A francia rohamrendőrök hétfőn vonultak be a tábor területére hogy a hatóságokkal közösen első lépésként kialakítsanak egy 100 méteres biztonsági zónát a tábor és az autópálya között. A sátrakat és a rögtönözve barkácsolt épületeket buldózerekkel bontják el.
A francia kormány múlt héten döntött arról, hogy a "Dzsungel" néven emlegetett tábor harmadát fel kell számolni, hogy ellenőrizhetőbb legyen a környék, illetve megakadályozzák, hogy a menekültek az autópályára kerüljenek. Ez 1500 ember szállásának felszámolását jelenti, hétfőn összesen 6000 lakója lehet a tábornak. Jogvédő szervezetek amiatt aggódnak, hogy a hontalan emberek nem találnak új szállásokat, ugyanis az környéken elérhető táborok befogadóképessége nem éri el a szükséges szintet.
- 34917 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34920 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34920 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34921 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34922 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni