Útlezárással tiltakoztak Budapesten a taxisok az Uber szolgáltatás ellen


-A A+

Lezárták az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét hétfő délután, sok taxi keresztbe állt az úttesten - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A szervezők nevében Gelencsér Zsolt azzal indokolta az akciót, hogy küldöttségeik kérésével "nem foglalkoztak érdemben" a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, valamint az Uber irodájánál sem. A taxisok információt próbáltak kérni követelésük teljesítésének időpontjáról.

Gelencsér Zsolt azt mondta: Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta küldöttségüknek, "lelkiekben velük van, egyebet nem tehet". A taxisok azután döntöttek a lezárásról, hogy problémájukra nem született megoldás a képviselőik és Tarlós István főpolgármester közötti megbeszélésen sem, ezért az Uber ellen meghirdetett demonstrációjuk folytatása mellett döntöttek.

Az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás a világ 68 országában, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és - a hozzá hasonló vállalkozásokkal együtt - nagy konkurenciát jelent a hagyományos taxiszolgáltatásnak szerte a világban.







EZT OLVASTA MÁR?

X