Bíróság elé kerülhet a bin Ladent lelövő kommandós


-A A+

Szövetségi bűnügyi nyomozás folyik az egykori amerikai kommandós ellen, aki lelőtte Oszama bin Ladent, és a misszióról sikerkönyvet írt. Azzal gyanúsítják, hogy személyes profitszerzésre használta az ügyet.

Matthew Bissonnette No Easy Day címmel írt könyvet a 2011-es akcióról, és az igazságügyi minisztérium, valamint a haditengerészet már vizsgálatot folytatott ellene amiatt, mert titkos információt hozott nyilvánosságra.

A The Intercept most két forrásból is úgy értesült, hogy nyomozást kezdett a haditengerészet bűnügyi hivatala (NCIS) is, miután az egykori kommandós beleegyezett abba, hogy átadjon egy merevlemezt, amely tartalmazza az al-Kaida vezetőjének holttestéről készített fényképet.

Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva igyekezett megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljenek bin Laden holttestéről készített felvételek, és Bissonnette egy vádalku keretében egyezett bele a merevlemez átadásába; azt remélte, hogy így elkerülheti, hogy titkosított anyagok birtoklása miatt vádat emeljenek ellene. Az egykori kommandós ügyvédje a portálnak elmondta, hogy a titkosított dokumentumok jogszerűtlen használata és nyilvánosságra hozatala ügyében folytatott vizsgálat tavaly augusztusban lezárult.

Megegyeztek ugyanis a Pentagonnal és az igazságügyi tárcával abban, hogy Bissonnette átutal valamennyit abból a több millió dollárból, amelyet a könyvért kapott. Robert Luskin ügyvéd azt azonban nem volt hajlandó megerősíteni, hogy valóban lett volna védence birtokában bin Laden holttestét ábrázoló fotó, sem pedig azt, hogy folyik még vizsgálat Bissonnette ellen.

Ed Buice, az NCIS szóvivője viszont megerősítette a nyomozás tényét, részletekbe azonban nem bocsátkozott. „Az NCIS nem nyilatkozik folyamatban lévő vizsgálatokról” – mondta a portálnak.

Most az a kérdés, hogy Bissonnette felhasználta-e személyes haszonszerzésre a pozícióját. Kiderült ugyanis, hogy még a SEAL Team 6 tagja volt, tanácsadóként segített olyan cégeknek, amelyek a felszereléssel látták és a hadsereget, sőt, az egységet is. Később maga is alapított egy céget, amely magánvállalatoknak tervezett többek között taktikai felszereléseket. A cég egyébként azóta megszűnt.

Bissonnette egykor valóságos sztár volt a SEAL-ek között, akit nagyra tartottak a bajtársai és a parancsnokai is. A No Easy Day megírásával azonban megszegte azt az íratlan becsületkódexet, amely szerint a különleges egységek tagjai megtartják maguknak a titkaikat. A neve azóta fel is került a SEAL Team 6 Virginia Beach-i bázisán található sziklára, amelyre azokat vésik fel, akik nemkívánatos személyekké váltak a közösség számára.

A könyv megjelenése a Pentagont és a csapat tagjait is teljes meglepetésként érte. Egykori társai azóta szóba sem állnak vele. „Nagyon sok bajt okozott azoknak, akik bíztak benne” – mondta egyikük a The Interceptnek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X