ENSZ-jelentés: az Iszlám Állam brutalitásai felfoghatatlanok
Sokkoló adatokat tett közzé a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet Irakban elkövetett brutalitásairól az ENSZ - tájékoztat az EuroNews. Az ENSZ jelentése itt olvasható.
A világszervezet számításai szerint a dzsihadisták mintegy 3500 embert, főként nőket és gyerekeket tartanak rabszolgaként, és ezreket öltek meg az elmúlt két évben.
"2014 januárja óta több mint 18 ezren haltak meg a konfliktus miatt. Több mint három millió embernek kellett elhagynia otthonát és a saját közösségét" – mondta Mohammad Ali Alnsour, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának közel-keleti vezetője.
A szélsőségesek olyan bűncselekményeket követtek el, melyek – az ENSZ szerint – háborús és emberiesség elleni bűntetteknek minősülnek. A jelentésben szerepel egyebek mellett az élve eltemetés, a kivégzés és az elégetés.
"Több ezer közösségnél találkoztunk etnikai tisztogatással, emberrablással, nemi erőszakkal, kulturális és vallási tárgyak öncélú pusztításával, az alapvető infrastruktúra megsemmisítésével és szexuális rabszolgasággal" – nyilatkozta Francesco Motta, az ENSZ iraki megfigyelő missziójának (UNAMI) vezetője.
Az ENSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy a halálos áldozatok száma jóval magasabb is lehet, mint 18 ezer, hiszen csak azokról van tudomásuk, akiket szándékosan öltek meg, azokról nincs, akik éhen- vagy szomjan haltak.
- 33221 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33223 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33223 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33225 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33226 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33226 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni