Szlovákiai magyar aktivisták fordultak az EP-hez a kétnyelvű vasúti feliratokért


-A A+

A Szlovákia magyarok lakta régióiban található vasúti feliratok kétnyelvű megjelenítését célzó beadványt fogalmazott meg a Magyar Közösség Pártjának (MKP) választási listáján induló polgári aktivisták csoportja, az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságához (PETI) címzett dokumentumot a jövő héten adják be Brüsszelben. Ezt a magukat Fiatal Függetlenekként azonosító csoport tagjai jelentették be pozsonyi sajtótájékoztatójukon csütörtökön.

A vasúti feliratok kétnyelvűvé tétele érdekében a Felvidéken már évek óta kampányolnak különböző magyar szervezetek, köztük az MKP, valamint a Kétnyelvű Dél-Szlovákia nevű szervezet is - utóbbi elsődlegesen azokról a gerillaakcióiról vált ismertté, amelyek során magyar feliratú táblákat helyezett ki, egyebek mellett vasúti megállókban.

A korábbi akciókhoz kapcsolódnak mostani beadványukkal a Fiatal Függetlenek, akik mind a négyen tagjai a Kétnyelvű Dél-Szlovákia szervezetnek is. Beadványuk szövegében ismertetik a kétnyelvű feliratokra vonatkozó hatályos szlovákiai szabályozást, és azt kérik az uniós szervtől, hogy tegyen javaslatot Szlovákiának a helyzet rendezésére.

Szlovákiában a kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetővé teszi, hogy a legalább 20 százaléknyi nemzetiségi lakossággal rendelkező településeken a vasútállomások megnevezését feltüntessék a kisebbség nyelvén, ugyanakkor a vasúti törvény nem ad lehetőséget a vasútállomások idegen nyelvű megjelölésére. Az állapotok rendezéséhez szükséges jogharmonizációra több különböző kezdeményezés dacára eddig nem került sor. Jelenleg 92 olyan, vasútállomással rendelkező település van Szlovákiában, amely teljesíti a 20 százalékos nyelvi küszöböt.

Orosz Örs, a beadványt megfogalmazó aktivisták egyike a pozsonyi sajtótájékoztatón felidézte a szlovákiai vasúti feliratok kétnyelvű megjelenítéséért az utóbbi években folytatott küzdelem főbb állomásait. Rámutatott, hogy próbálkozásaik rendre akadályokba ütköztek: a magyar feliratokat rendszerint eltávolította a vasúti társaság, és nem sikerült előrelépést elérni az illetékes minisztériumot megcélzó levéláradattal sem, amelyben előbb magyarok lakta települések polgármesterei, majd magánszemélyek is a helyzet rendezését és a magyar feliratok gyakorlati engedélyezését kérték.

"A lehetséges eszközök nagy részét már idáig bevetettük, most egy magasabb síkra lépünk a probléma rendezése érdekében" - indokolta kezdeményezésüket Orosz Örs. Zachar Pál, a Fiatal Függetlenek csoportjának másik tagja hozzátette: tisztában vannak vele, hogy ez a probléma nem Brüsszelben fog megoldódni, de egy ottani állásfoglalás erős mandátumot ad majd az ügy továbbviteléhez.








EZT OLVASTA MÁR?

X