A Pentagon rábólintott az Iszlám Állam elleni hadműveletekre Afganisztánban is
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) felhatalmazta az afgán földön lévő amerikai katonákat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai elleni támadásokra s arra is, hogy célpontnak tekintsenek mindenkit, aki bármiféle kapcsolatban áll e szervezettel.
Ezzel a döntésével a Pentagon az Iszlám Államot az al-Kaidával azonos kategóriájú terrorszervezetté minősítette Afganisztánban, s az al-Kaidával azonos elbírálás alá sorolta. Korábban az Iszlám Állam dzsihadistáit csakis akkor lehetett célpontnak tekinteni, ha kifejezetten ellenséges szándékokat mutattak. "Mostantól lelőhetünk bárkit, aki például az Iszlám Államot népszerűsítő trikót visel, vagy a terrorszervezet zászlaját lobogtatja" - idézett a Fox-televízió egy névtelenséget kérő minisztériumi tisztségviselőt.
A Pentagon január elején már megelőlegezte a döntést azzal, hogy az Iszlám Államhoz kötődő egyik szervezetet, az ISIL-K-t külföldi terrorista szervezetnek minősítette. Az amerikai erők egyébként nyár óta már tucatnyi dróntámadást hajtottak végre Kelet-Afganisztánban az Iszlám Állammal kapcsolatban álló csoportok ellen.
- 33240 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33242 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33242 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33244 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33245 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33245 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni