Mészárlás Damaszkuszban: 71 embert robbantott fel az Iszlám Állam


-A A+

Több mint hetven ember meghalt és százan megsebesültek három robbantásos merényletben a szíriai főváros, Damaszkusz egyik, főként síiták lakta külvárosi negyedében - közölte a SANA szíriai állami hírügynökség. A hírt más forrás is megerősítette.

A szíriai állami média szerint a Damaszkusz déli Szajjida Zainab külvárosi negyedének mecsetében lévő síita szenthelynél, Mohamed próféta egyik unokájának mauzóleumánál a terroristák egy gépkocsiba rejtett pokolgépet hoztak működésbe, majd amikor a mentők a helyszínre érkeztek, két öngyilkos merénylő is felrobbantotta magát a sebesülteken segíteni igyekvő tömegben.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) előzőleg még csak mintegy hatvan halottról tudott, de jelezte, hogy számuk még nőhet, mert sok sebesültnek súlyos az állapota. Később már 71 halálos áldozatról adott jelentést, köztük négy gyermek is van. Ugyancsak az OSDH szerint 25 síita harcos is életét vesztette a merényletben.

Egy internetes közlés szerint a merénylők az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet emberei voltak, az OSDH nem sokkal később úgy értesült, hogy a véres cselekményeket ez a dzsihadista szervezet csakugyan vállalta.

A mauzóleum fontos zarándokhely a síiták számára, ugyanakkor a szélsőséges szunniták eretnekségnek tartják és elutasítják a síita emlékhelyeket. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és más szélsőséges iszlamista csoportok ahol tudják, rombolják az ideológiájukkal ellenkező műemlékeket.

A Szajjida Zainabban lévő szentélynél az utóbbi években többször is követtek már el robbantásos merényleteket.








EZT OLVASTA MÁR?

X