Már Spanyolországban is lehetnek zikavírusos betegek


-A A+

Spanyolország arra számít, hogy havi 10-20 zikavírusos beteg lép majd be az országba Dél-Amerikából érkezők révén. Közben Brazíliában egy hét alatt 14 százalékkal nőtt az újszülötteknél gyanított vagy diagnosztizált mikrokefáliás esetek száma.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi minisztérium vészhelyzeti koordinációs központjának vezetője kedden megerősítette, hogy a dél-európai országban eddig négy betegről tudnak, a legutóbbit épp kedden igazolták. Mindannyian Dél-Amerikában fertőződtek meg a vírussal.

Szerinte nyáron, amikor Spanyolországból is többen utaznak majd szabadságuk idején a térségbe, és onnan is sok beutazó turistára lehet számítani, várhatóan megnő a regisztrált esetek száma. Bár az Egészségügyi Világszervezet hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, annak minimális a kockázata, hogy valaki Spanyolországban fertőződjön meg a vírussal – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a tigrisszúnyog Spanyolország 50 tartományából 14-ben van jelen a nyári időszakban, például Katalóniában, Andalúziában, és a Baleári-szigeteken is. Épp ezért a szakemberek már több mint egy éve elkezdtek foglalkozni a szúnyog által terjesztett betegségek, a chikungunya, a dengue és a zika elleni védekezés lehetőségeivel.

Egy hét alatt 14 százalékkal nőtt az újszülötteknél gyanított vagy diagnosztizált mikrokefáliás esetek száma Brazíliában – jelentették be kedden az ország egészségügyi hatóságai. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint Brazíliában eddig már 4783 ilyen esetet regisztráltak, amely a zikavírust terjesztő egyiptomi csípőszúnyognak tulajdonítható.







EZT OLVASTA MÁR?

X