Négy és fél éves mélyponton Merkel támogatottsága


-A A+

A lakosság 81 százaléka szerint a német kormány elveszítette az ellenőrzést a menekültügyi helyzet felett.

A Die Welt című lap és az ARD országos közszolgálati televízió megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a lakosság mindössze 18 százaléka gondolja, hogy a kormány uralja a menekülthelyzetet. Még az Angela Merkel vezette jobboldali CDU/CSU pártszövetség szavazótáborában is csupán 33 százalék gondolja, hogy a kormány az ellenőrzése alatt tartja a menekültválság miatt kialakult helyzetet.

Az Angela Merkel munkájával elégedettek aránya 46 százalékos, ami 12 százalékpontos csökkenés az egy hónappal korábbihoz képest, és a legalacsonyabb érték 2011 augusztusa óta. A németek 61 százaléka a kormány egészének munkájával is elégedetlen, és csupán 38 százalékos az elégedettek aránya.

A Deutschlandtrend című felmérés alapján a németek egyre inkább szigorítás pártiak a menekültügyben; 88 százalékuk ért egyet azzal, hogy csökkenteni kell a beilleszkedésre nem hajlandó menedékkérők juttatásait, 78 százalékuk támogatja, hogy sorolják a biztonságos származási országok közé Algériát, Marokkót és Tunéziát, 77 százalékuk szerint kellene kialakítani a határon gyűjtőtáborokat, hogy ne léphessenek be az országba menedékre nem jogosult emberek, és 63 százalékuk ért egyet a bajor CSU javaslatával a befogadható menedékkérők számának korlátozásáról.

A németek 70 százaléka szerint az ország hangulatát az aggodalom, nyugtalanság jellemzi. Egy hónappal korábban 62 százalék érezte így. A bizakodó közhangulatot tapasztalók aránya 7 százalékponttal 25 százalékra süllyedt.

A CDU/CSU is zuhan

A CDU/CSU választói támogatottsága nagymértékben csökkent, a pártszövetség a szavazatok 35 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a parlamenti (Bundestag-) választás, szemben a januári 39 százalékkal. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) továbbra is 24 százalékon állnak, a Zöldek 10 százalékon állnak, a Baloldal támogatottsága 9 százalékos.

A Bundestagon kívüli pártok közül az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága új csúcsra emelkedett, a számos elemző által jobboldali populistaként jellemzett pártra 12 százalék szavazna, ami egy hónap alatt 3 százalékpontos növekedés. Bejutna a parlamentbe a liberális FDP is, amely 5 százalékon áll.

A német lakosság 18 éven felüli, választójoggal rendelkező részére nézve reprezentatív felmérésben 1004 embert kérdeztek meg február 1-jén és 2-án. A kutatást az Infratest-dimap intézet végezte el, amely 1997 óta készíti az aktuális politikai kérdésekkel kapcsolatos lakossági véleményáramlatokat havonta feltérképező ARD-Deutschlandtrend kutatássorozatot.







EZT OLVASTA MÁR?

X