Orbán Viktor: délről és Brüsszelből is veszély fenyeget


-A A+

Brüsszelből a „kényszerbetelepítési kvóták” veszélye, délről pedig az idén várhatóan nagyságrendekkel növekvő migrációs nyomás fenyeget – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Miskolcon, sajtótájékoztatón, ahol a Fidesz-KDNP Lillafüredre kihelyezett frakcióülésén előző este tartott felszólalásáról kérdezték.

A kormányfő szerint Angela Merkel német kancellár törökországi látogatása felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is egy nagy veszély, a „kényszerbetelepítési kvóták” létrehozása fenyegeti az európai embereket Brüsszel felől. Ez a legnagyobb fenyegetés, amelyet a következő hónapokban ki kell védeni – jelentette ki.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta ugyanakkor – idézve a frakcióülésen elhangzott szavait -, hogy nem német-török kétoldalú megállapodásról, hanem egy EU és Törökország közöttiről van szó. Utóbbi tartalmaz egy utalást arra, hogy az Európai Unió 400-500 ezer migránst „közvetlenül átemel” Törökországból – mondta, jelezve, hogy Magyarország tiltakozott ez ellen.

Azért is nem került nyilvánosságra ez a törekvés, mert számos uniós tagállam úgy foglalt állást, hogy ezt csak nemzetállami alapon lehet végrehajtani, „kényszer erejű szétosztással” nem – tette hozzá.

Emellett egy másik veszély is fenyeget – folytatta –, fel kell készülni ugyanis arra, hogy az idén nagyságrendekkel növekedni fog az Európára dél felől nehezedő migrációs nyomás. Ezért a magyar kormány elrendelte a műszaki határzár megerősítését és újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását – közölte.

Összegzése szerint Brüsszelben diplomáciai, politikai, délen pedig katonai, védelmi erőfeszítésekre van szükség.








EZT OLVASTA MÁR?

X