Hamarosan tűzszünet jöhet Szíriában


-A A+

A szíriai ellenségeskedések leállításáról állapodtak meg a nagyhatalmak, a meggyezésre a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián került sor - tájékoztat az MTI.

A tűzszünet nem vonatkozik az olyan terrorista csoportokra, mint az Iszlám Állam és az An-Nuszra Front – közölte John Kerry amerikai külügyminiszter péntek hajnalban. 

A harcok leállítását az egész országban a kormányerők és az úgynevezett mérsékelt ellenzék fegyveresei között egy héten belül, fokozatosan akarják elérni a nagyhatalmak. Oroszország egyelőre nem fejezi be a szélsőségesek ellen indított légi hadjáratát. Ugyancsak megállapodtak abban, hogy az ENSZ keretében célcsoportot alkotnak a humanitárius segélyek eljuttatására mindkét fél területére.

Kerry: mindenből az Iszlám Állam profitált

Az amerikai külügyminiszter szerint az Aszad-rezsim lázadók elleni offenzívájából ismét az Iszlám Állam profitált. Kerry kijelentette, hogy a rezsim nemzetközi jogot sértett azzal, hogy a lázadó városok kiéheztetésével próbálta megadásra kényszeríteni az ellenfelet. Ezzel pedig szerinte az Iszlám Állam gyengítése helyett megerősítették a terrorszervezetet.

A szíriai diktátort és a hadseregét az oroszok támasztották fel, és pár hónap alatt átrajzolták az erőviszonyokat - olvasható a EuroNews internetes felületén. Az orosz hadsereg pár hónapja azzal az ürüggyel avatkozott be a polgárháborúba, hogy elpusztítja az Iszlám Államot. Moszkva most már nem is kerüli a látszatát annak, hogy valójában az Aszad-rezsim megerősítése volt a célja. 

A béketárgyalások Genfben folytatódnak, a fegyvernyugvást pedig egy különleges ENSZ haderő fogja ellenőrizni.








EZT OLVASTA MÁR?

X