Gyerekek tömegsírjára bukkantak Szíriában


-A A+

Tömegsírra bukkantak a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban vasárnap - közölte a SANA szíriai állami hírügynökség.

A beszámoló szerint Mrat városától hét kilométerre, egy árokban mintegy száz holttestet tártak fel. Az áldozatokkal, akik között gyerekek is voltak, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fegyveresei végeztek.

Az ENSZ értelmezésében a tömegsír fogalmát olyan helyszínre alkalmazzák, ahol három vagy több - törvénytelenül, tömegesen vagy rögtönítélő eljárásban - kivégzett áldozatot temettek el. Ugyanakkor nem tartoznak a fogalom alá harcok, a fegyveres konfliktusok során életüket vesztett személyek sírjai.

A SANA hírügynökség beszámolt egyben arról is, hogy a szíriai légierő számos légicsapást hajtott végre az IÁ állásai ellen Deir-ez-Zórtól nyugatra. A tudósítás szerint a szíriai hadsereg az elmúlt 24 óra összecsapásaiban az IÁ mintegy száz harcosát ölte meg.
Az öt éve tartó szíriai polgárháborúban eddig több mint 250 ezren haltak meg és milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat.








EZT OLVASTA MÁR?

X