Nicolas Sarkozy ellen eljárás indult törvénytelen kampánypénz miatt


-A A+

Eljárást indított kedden este a párizsi ügyészség Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, amiért a volt államfő többet költött el a megengedettnél a kampányban - közölte a vádhatóság.

A túlköltekezést fedező állítólagos hamis számlák ügyében viszont csak a "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezte az exelnököt az ügyészség hamisítás, csalás és hivatali visszaélés gyanújával. Ez a jogállás átmenetet jelent a gyanúsított és az egyszerű tanú státusa között. Az exelnököt, aki azt állítja, hogy nem tudott a hamis számlákról, 12 órán át hallgatták ki kedden.

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és dupla könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.

Az elmúlt évben 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. Mindannyian beismerték a hamis számlázását, de azt egyikük sem állította, hogy arról Nicolas Sarkozy döntött vagy egyáltalán tudott róla. Nicolas Sarkozy ügyvédje elégedettségének adott hangot a kihallgatást követően, s arra emlékeztetett, hogy az államtanács a túlköltekezést már több mint három évvel ezelőtt megállapította, azért büntetést is kiszabott és azt Nicolas Sarkozy be is fizette. 

Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák nemzeti bizottsága intézi. A testület 2012 decemberben nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mivel a volt államfő 363 ezer euróval többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál. Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta. "Természetesen a következő napokban benyújtom a szükséges fellebbezéseket" az újabb eljárás megindítása miatt - hangsúlyozta az ügyvéd, aki szerint a vádhatóság ugyanakkor kimondta, hogy a Bygmalion-botrányban a volt elnök nem érintett. 

Rendőrségi források szerint 18,5 millió eurót próbált meg a Köztársaságiak nevű jobboldali párt elődje, az UMP 2012-ben kettős könyveléssel eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket is kiszámlázott a pártnak, amelyeket nem is rendezett meg. Az ügyészség eleinte a párt akkori vezetését vizsgálta, de közben kiderült, hogy Nicolas Sarkozy 2012 márciusában annak ellenére sürgetett minél több kampányrendezvényt, hogy a kampányfőnöke, Guillaume Lambert - aki ellen januárban indult eljárás - jelezte neki: túl fogja lépni a kampányra engedélyezett összeget. A vizsgálóbírók arra a kérdésre keresik a választ, hogy kinek az utasítására nem a hivatalos kampányszámlán számolta el az akkori kormánypárt a kampányban utazásra, felmérésekre, rendezvényekre fordított összegeket, azaz kinek az ötlete volt törvénytelen módon fedezni a vélhetően szándékos túlköltekezést.

A 61 éves Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt francia köztársasági elnök, 2012-ben ismét jelöltette magát, de alulmaradt Francois Hollande jelenlegi államfővel szemben. A vesztes kampány után visszavonult, majd 2014-ben tért vissza a politikai életbe azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a következő elnökválasztáson, 2017-ben revánsot vegyen Francois Hollande-on. 2014 júliusban már eljárás indult ellene korrupció és befolyással való üzérkedés gyanúja miatt, amiért egy ellene indult vizsgálatban állítólag egy bírónak tett kinevezési ígéret ellenében próbált információkhoz jutni.








EZT OLVASTA MÁR?

X