Áder: alkotmányosan aggályos az előregisztráció


-A A+

Előzetes normakontrollt kért Áder János magyar államfő a választási eljárási törvényről az Alkotmánybíróságtól - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-vel. Áder János alkotmányosan aggályos részeket talált a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokban. Kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban is.ader

A köztársasági elnök beadványához az ellenzéki pártok észrevételeit is mellékelte.

Áder János az elnöki hivatal honlapján közzétett nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a parlamentben múlt hétfőn elfogadott választási eljárási törvény minden párt és képviselőjelölt számára garantálja az alkotmányos megmérettetés lehetőségét a szabad és demokratikus választásokon.

A köztársasági elnök megállapította, hogy a választási eljárási törvény több olyan új szabályt - például a levélben történő szavazást - vezet be, amelyet senki sem illetett alkotmányos kritikával. Hasonlóképpen nem érte kifogás a határon túl élő magyar állampolgárok és a Magyarországon élő nemzetiségi választópolgárok regisztrációjának szabályozását.

A Magyarországon élők feliratkozásának szabályait azonban bírálta az ellenzék, és Áder János is alkotmányosan aggályos részeket talált közöttük. „Politikai nemzetünk minden polgárának közös érdeke, hogy a felmerülő kételyekre megkérdőjelezhetetlen válaszok szülessenek, miként az is, hogy a jogosnak ítélt alkotmányos aggályokat mielőbb orvosolni lehessen. Az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollja lehetőséget teremt arra, hogy a törvény hiányos vagy pontatlan rendelkezéseit mielőbb újra lehessen gondolni" - olvasható az államfő nyilatkozatában.

Áder János emellett köszönetet mond azoknak a parlamenti pártoknak, amelyek kérésére elküldték neki alkotmányjogi kifogásaikat a választási eljárási törvényről.

Az Országgyűlés múlt hétfőn fogadta el az új választási eljárási törvényt, amely alapján a jövőben csak azok szavazhatnak az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon, akik előzetesen kérik felvételüket a választói névjegyzékbe.

A jogszabály tartalmazza a korábban már az alkotmányba emelt előzetes regisztráció részletes szabályait. Eszerint a feliratkozás a következő ciklus összes választására érvényes lesz. A regisztrációs időszak a szavazást megelőző 15. napon lezárul, majd a voksolás után újrakezdődik.

A Magyarországon élők az internetes ügyfélkapun, illetve munkanapokon a jegyzőnél személyesen kezdeményezhetik felvételüket a névjegyzékbe, míg a mozgáskorlátozottak és az elítéltek kérhetik, hogy a települési jegyző keresse fel őket, biztosítva számukra a feliratkozás lehetőségét.

A határon túli magyar állampolgárok levélben vagy az interneten regisztrálhatnak a választásokra.

A választási eljárási törvény emellett szűkítette a pártok kampánylehetőségeit. Ennek értelmében nem reklámozhatnak a kereskedelmi rádiókban és televíziókban 2014-ben, az ötvennapos kampányidőszak alatt csak plakátokon, szórólapokon, valamint a közszolgálati médiában, a nyomtatott sajtóban és az internetes újságokban, hírportálokon hirdethetnek.

A szavazás előtti két napban politikai hirdetés nem közölhető, közvélemény-kutatási eredményeket pedig a korteskedés utolsó hat napján már nem lehet publikálni.

Az alaptörvény szerint az Alkotmánybíróságnak soron kívül, de legkésőbb harminc napon belül kell határoznia a köztársasági elnök indítványáról. Ha az Ab alkotmányellenesnek találja a jogszabályt, a parlament újratárgyalja. Ellenkező esetben a köztársasági elnöknek alá kell írnia a törvényt és el kell rendelnie a kihirdetését.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában úgy foglalt állást, hogy a választási regisztráció nem alkotmányellenes, hiszen az alaptörvény szabályozza.

Emellett ugyanakkor számos részletszabálya van a választási törvénynek, amit azért jó, ha megvizsgál az Alkotmánybíróság, mert az "hűti a politikai vita hőmérsékletét" - tette hozzá a kormányfő.

Az ellenzéki pártok közül az MSZP, az LMP és a DK is eljuttatta a választási eljárási törvénnyel kapcsolatos aggályait a köztársasági elnöknek.

Májusi hivatalba lépése óta Áder János először élt az alkotmányossági vétó lehetőségével.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X