Négy öngyilkos merénylő is robbantott Kamerunban


-A A+

Négy öngyilkos merénylő robbantott pénteken Kamerunban: kettőnek csak magát sikerült megölnie, kettő viszont egy falusi piacon legalább 22 ember halálát okozta, és több mint százat megsebesített - adta hírül egy kameruni tartományi kormányzó.

A piaci robbantás Meme faluban történt. A merénylők árusoknak álcázták magukat. Robbantásaiknak a legfrissebb adatok szerint 105 sebesültje van, közülük több állapota válságos.

A kettős merénylet elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett, de nagy valószínűséggel a szélsőségesen iszlamista Boko Haram emberei hajtották végre a terrorcselekményeket.

Két merénylő a Memétől nem messze lévő Tokombere város egy iskolájában akart robbantani, ám még idejében - az épülettől több száz méterre - lelepleződtek, és végül csak magukat robbantották fel egy bozótos részen - közölte az iskola egy tanára. A kettős robbanás ugyan riadalmat keltett a tanintézetben, de a merénylőkön kívül senkinek nem esett baja. Ennek a merényletkísérletnek a hátterében is feltehetően a Boko Haram állt.

A saría, az iszlám jogrend radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram immár hetedik éve folytat fegyveres harcot Nigéria északkeleti részén. Tavaly év elején jelentős területeket foglalt el három északkelet-nigériai szövetségi államban, illetve támadásait kiterjesztette a szomszédos államokra is. A nigériai hadsereg a szomszédos Csád, Niger és Kamerun segítségével az utóbbi időben visszaszorította a lázadókat. A frakciókra töredezett csoport ezért a közelmúltban gerillahadviselésre tért át: falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok és iskolák ellen intézett támadásokat a térségben.








EZT OLVASTA MÁR?

X