Olaszországban elfogadták a melegek élettársi kapcsolatát


-A A+

A római parlament felsőháza 173 igen és 71 nem szavazattal megszavazta az azonos és a különböző nemű párokra is vonatkozó, bejegyzett élettársi kapcsolatok jogszabályba való iktatását. A törvény nem tette egyenlővé az élettársi kapcsolatokat a házassággal, és nem engedélyezi az örökbefogadást.

Hosszú politikai és társadalmi vitára tesz pontot Olaszországban az élettársi kapcsolatok bejegyzéséről szóló törvény, amelyről még a képviselőháznak is szavaznia kell. A parlament alsóházában azonban a kormányerők többséggel bírnak, ezért a szavazás eredménye nem kétséges.

A katolikus Olaszország történetében a Matteo Renzi vezette balközép kormány kezdeményezte az élettársi kapcsolatok törvényi szabályozását, amit az Európai Unió is sürgetett Rómától. A törvényről való szavazás korábban már több alkalommal kudarcba fulladt a parlamenti pártok közötti viták miatt, ezért a kormány bizalmi szavazásra bocsátotta. Emiatt ha a szenátus nem szavazta volna meg, ez Renzi politikai bukását jelentette volna.

A Demokrata Párt (PD) balközép kormányerő és szövetségesei, közöttük az Új Jobbközép (NCD) is igennel szavazott. Igent mondott a törvényre a Denis Verdini vezette ellenzéki jobbközép frakció is, amely a Hajrá Olaszországból (FI) tavaly nyáron vált ki.

A szintén ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) kivonult az ülésteremből. A jobboldali pártok nemmel szavaztak. Renzi Twitter-fiókján "történelmi" eredménynek nevezte a bejegyzett élettársi kapcsolatokról született pártmegállapodást. A megszavazott törvény mégsem emlékeztet a kormány által benyújtott eredeti formájára: a végleges változatból kimaradt az örökbefogadás lehetősége.

A törvény tervezete szerint az egyik élettárs örökbe fogadhatta volna a másik esetleges gyermekét. Az olasz parlament katolikus szárnyának szorgalmazására a törvényben nem szerepel a hűség erkölcsi kötelezettsége sem, ahogyan ez a házasságot szabályozó törvényben szerepel. Ezzel megkülönböztették az élettársi kapcsolatot a házasságtól.

Az élettársi kapcsolatok bejegyzése mindenképpen jelentős jogi előrelépés az eddig teljesen jogvédettség nélküli olasz élettársak számára. A törvény hatályba lépésével ugyanis egyebek között felvehetik egymás családnevét, halálozás esetén a másik nyugdíjából részesülhetnek, válás esetén pedig tartásdíjban.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter, az NCD elnöke elengedhetetlennek nevezte az élettársi kapcsolatok jogszabályi rendezését. Megelégedését fejezte ki amiatt, hogy a törvényből kimaradt az örökbefogadás, amelyet az NCD kezdettől fogva ellenzett. "A józan ész győzött. Megakadályoztuk a természetellenes döntést" - fogalmazott Alfano.

Olaszországban közel egymillió ember tartós élettársi kapcsolatban él. Az élettársi kapcsolatok számának növekedése Olaszországban többszöröse a fokozatosan csökkenő polgári és egyházi házasságoknak. Az olasz statisztikai hivatal adatai szerint az olaszok húsz százaléka "nem hagyományos" családban él, amelyek közé számolják az egyszülős családokat is. Az élettársi kapcsolatban született olasz gyermekek 2012-ben kaptak jogegyenlőséget a házasságban születettekkel.

Az élettársi kapcsolatok bejegyzése ellen az olaszországi katolikus szervezetek január 30-án egy Familiy Day (Családi Nap) nevű tömegtüntetéssel tiltakoztak a római Circus Maximus mezején. Massimiliano Gandolfini, a Family Day mozgalom vezetője szerint a római parlament felsőházának döntése "elárulja" az olasz családokat, és ténylegesen bevezeti a melegházasságot Olaszországba.

Az olaszországi melegegyesületek egy része elégedetlen a "csonka" törvény miatt, mások viszont úgy vélik, első lépésként az élettársi kapcsolatok bejegyzése is eredménynek számít.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X