Műszaki hiba miatt lezárták a Liszt Ferenc-repülőteret


-A A+

Műszaki hiba miatt pénteken dél előtt nem sokkal lezárták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, a légi kikötőben a tervek szerint szombat délelőtt 12 órakor indulhat újra a forgalom. Az összes érkező és induló járatot törölték.

liszt2Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a műszaki hiba elhárításán dolgoznak, a repülés biztonságának garantálása és az irányítótorony műszereinek megbízhatósága elsődleges, ezért döntöttek a bezárás mellett.

Hardy Mihály hangsúlyozta: azok az utasok, akiknek estére szól a jegyük, semmiképpen ne menjenek ki a reptérre, érdeklődjenek légitársaságuknál, és a repülőtér weboldalán keressék a legfrissebb információkat.

A reptéren ragadt utasok ellátásáról a légitársaságok és a Budapest Airport gondoskodik - tette hozzá.

Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, annak következtében sérült meg az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak.

Az IHO.hu közlekedési szakportál úgy értesült reptéri forrásoktól, hogy a víz kiszivattyúzása után ki kell szárítani a termeket, mivel az elektromos rendszereket csak teljesen száraz, páramentes környezetben lehet újra üzembe állítani.

A reptér bezárása összesen 103 induló és 84 érkező járatot érint pénteken. Kora délutánig a legtöbb járat Bécs-Schwechat, vagy Pozsony-Stefanik repülőtéren szállt le. Később a légitársaságok már  sem indították el Budapestre tartó gépeiket. A Wizz Air stockholmi, malmöi, nápolyi és 2205-ös London-lutoni járata Debrecenben szállt, vagy száll le, a Róma-Fiumicinóról érkező pedig Pozsonyban landol. A 2210-es lutoni, a milánói, a brüsszeli, a madridi és eindhoveni, valamint a szombati barcelonai járatot a légitársaság törölte.

A német és az osztrák légitársaság képviselője az MTI-nek azt mondta, utasaiknak transzfert és igény szerint szállodát is biztosítanak, és a jegyüket átfoglalják olyan járatokra, amelyek a jelenlegi tervek szerint szombaton elindulnak.

A Ryanair a honlapján lévő adatok szerint az összes pénteki járatát törölte, az utasoknak a következő járatokra át kell foglalniuk.

Az Easyjet az MTI-vel azt közölte, hogy a december 7-i, Budapestet érintő menetrendszerinti járatait szombatra ütemezte át. A légitársaság kéri utasait, hogy mielőtt a repülőterekre indulnak, kövessék figyelemmel a járatok aktuális státusát a cég honlapján lévő járatkövetőn.

lisztKora este is nagy volt a tömeg a repülőtér 2-es terminálján, a kint tartózkodó embereket hangosbemondón is tájékoztatták arról, hogy zárva marad a repülőtér, és pénteken már nem indítanak és nem is fogadnak járatokat. Az információk továbbításában a Budapest Airport váróban lévő munkatársai is segítenek.

A magyarok többsége hazament, a külföldiek a légitársaságok reptéri irodáiban próbálják az átfoglalásokat elintézni és szállást találni. Vannak olyan légitársaságok, amelyek buszokkal viszik más repülőtérre az utasokat. Azok, akik már feladták a poggyászukat, azokat az érkezési oldalon visszakapták.

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke szerint vis maior esetről van szó, így az uniós szabályok erre vonatkozó előírását kell alapul venni. A vonatkozó uniós rendelet kimondja, hogy a légitársaság nem köteles kártérítést fizetni, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

Az utazási irodák segítik az ügyfeleiket a hazajutásban, illetve az átfoglalásban - tette hozzá az elnök.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X