Kivégezte nyolc holland katonáját az Iszlám Állam


-A A+

Az Iszlám Állam titkosszolgálata azzal vádolt meg nyolc hollandiai származású katonát, hogy szökni akar.  

A holland harcosokat a szíriai Maadan-ban, Rakka tartományban ölték meg, számolt be róla egy helyi aktivista csoport.

A nézeteltérés 75 Hollandiából érkezett dzsihádista, és az Iszlám Állam iraki titkosszolgálata között már hetek óta tart. Először szökési kísérletért letartóztattak három hollandot, és egyiküket kihallgatás közben halálra verték.

Ezt követően a marokkói származású holland iszlamisták elsáncolták magukat, majd agyonlőtték azt az iraki tisztet, akit közvetítőként küldtek. Ezután nagyobb erőket küldtek ellenük, mindannyiukat letartóztatták, és nyolcukat ki is végezték.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X