Feloszlatják a szerb parlamentet


-A A+

Csütörtökön a szerb kormány felkéri Tomislav Nikolic szerb elnököt, hogy oszlassa fel a parlamentet, és írja ki az előre hozott választásokat - jelentette be Aleksandar Vucic miniszterelnök kedden a szerbiai közszolgálati televízió esti interjúműsorában.

Hozzátette: a választások legvalószínűbb időpontja április 24-e. Az előre hozott parlamenti választással egy időben a Vajdaságban tartományi és önkormányzati választást is tartanak. Aleksandar Vucic kormányfő január közepén jelentette be, hogy választásokat kezdeményez, mert - szerinte - meg kell oldani azokat a „társadalmi összeütközéseket", amelyek akadályozzák a reformokat az országban. Emellett mostantól számítva teljes, négyéves mandátum kell ahhoz, hogy az uniós tagjelölt Szerbia végre „eljusson az EU kapujába".

A kormányfő hétfőn úgy fogalmazott: az áprilisi voksolás egyben népszavazásnak is tekinthető, a szerb állampolgárok arról is döntenek, hogy olyan kormányt akarnak-e, amely „a jövőbe" vagy olyat, amely „a múltba" vezeti őket, vagyis hogy 2020-ra Szerbia modern, európai ország lesz-e. Leszögezte, hogy nem kíván koalícióra lépni sem a szélsőjobboldali pártokkal, amelyek nem akarnak belépni az Európai Unióba, és nem akarnak együttműködni a NATO-val, sem azokkal a politikai szereplőkkel - a jelenlegi ellenzékkel - , amelyek szerint szankciókat kellene bevezetni a történelmileg és kulturálisan baráti Oroszország ellen. 

A szinte már kampánybeszédnek is beillő interjúban Aleksandar Vucic felsorolta kormánya eddigi sikereit, valamint azokat a nehézségeket, amelyekkel 22 hónapos mandátuma során szembe kellett néznie. Rámutatott: Szerbiának egységesnek kell lennie annak érdekében, hogy sikeresen valósítsa meg céljait. Ezen célok között a közeljövőt tekintve elsősorban az oktatás és az egészségügy helyzetének javítását nevezte meg.

Politikai elemzők szerint valószínűleg nem a kormányfő által emlegetett „társadalmi összetűzések" miatt akar előre hozott parlamenti választásokat Aleksandar Vucic, sokkal inkább lehetséges, hogy az általa vezetett jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) szeretne megszabadulni baloldali koalíciós partnerétől, a Szerbiai Szocialista Párttól (SPS) vagy egyszerűen csak a kétharmados többség megszerzésére törekszik a parlamentben, amelyről két éve csak egy kevéssel maradt le. Az áprilisi lesz a többpártrendszer bevezetése óta a tizenegyedik parlamenti választás Szerbiában, ugyanakkor a nyolcadik előre hozott választás, emellett 1990 óta harmadszor történik meg, hogy egy időben rendeznek önkormányzati, tartományi és parlamenti szavazást.








EZT OLVASTA MÁR?

X