Felgyújtotta magát egy fiatal tibeti szerzetes Szecsuanban


-A A+

Felgyújtotta magát egy fiatal tibeti buddhista szerzetes, nem sokkal a kínai parlament és népfront éves ülésszakának kezdete előtt Szecsuan tartomány nyugati részén.

Kalszan Vangdu még hétfőn követett el öngyilkosságot a nagyrészt tibetiek lakta Kardze prefektúra Recokha kolostorának közelében, de a tibeti eseményekről rendszerint exkluzív információkkal rendelkező, washingtoni székhelyű Szabad Ázsia Rádió (SZÁR) csak szerdán számolt be róla. A rádió szerint Kalszan Vangdu önégetése a Tibet teljes függetlensége melletti kiállás volt. A fiatalember kórházba szállításakor halt meg.

A SZÁR úgy tudja, hogy hétfőn Indiában is felgyújtotta magát egy 16 éves tibeti fiatal; ő súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte az öngyilkossági kísérletet. A kórházból azt üzente, szeretné, ha a dalai láma sokáig élne és elérné Tibet számára a függetlenséget.

Tibeti emigráns források szerint az elmúlt öt évben legalább 113 tibeti gyújtotta fel magát, akciójukba többségük belehalt. A SZÁR szerint 2009 óta 144-en csatlakoztak az önégetőkhöz. Kínai és helyi tibeti vezetők gyakran hangoztatott véleménye szerint a többségükben fiatal embereket a Tibet függetlenségét hirdető határon túli "felbujtóik" rejtett politikai céljaikért küldik a halálba, feláldozva őket ügyük napirenden tartása érdekében.

A "tibeti felkelés napjához", március 10-éhez kötődően Kínában fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be. Ebben az időszakban, amely egybeesik a kínai parlament éves ülésszakának idejével, a múltban több erőszakcselekményt követtek el, és tüntetéseket is szerveztek. Ezek közül a legsúlyosabbak a halálos áldozatokat is követelő 2008-as zavargások voltak.








EZT OLVASTA MÁR?

X