Rakétakilövésekkel provokálgat Észak-Korea?


-A A+

Több rakétakilövést is észleltek Phenjanból csütörtökön, alig néhány órával az ENSZ újabb, az országgal szembeni büntetőintézkedéseinek elfogadása után.

A Yonhap dél-koreai és az AFP francia hírügynökség is rövid hatótávolságú rakéták kilövéséről írt a Japán-tenger irányába Észak-Koreából. A Reuters brit hírügynökség ugyanakkor azt írta: a dél-koreai hadsereg egyelőre nem tudja, hogy Phenjan rakétákat lőtt ki vagy tüzérségi tűzről van szó.

A dél-koreai hírügynökségnek nyilatkozó illetékesek szerint egyértelmű, hogy Phenjan az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata miatti felháborodásában lőtt. Katonai források szerint 300 milliméteres vagy rövid hatótávolságú rakétákról lehet szó, amelyek 100-150 kilométert tettek meg, mielőtt a tengerbe zuhantak. A kilövéseket további provokációk is követhetik" - húzta alá a dél-koreai katonai forrás. A Yonhap a védelmi minisztérium szóvivőjére hivatkozva azt írta: Szöul igyekszik kideríteni, hogy Észak-Korea milyen típusú rakétákat lőtt ki, és pontosan hány darabot.

Az ENSZ BT szerdán fogadta el az eddigi legszigorúbb büntetőintézkedéseket Phenjannal szemben, mert Észak-Korea január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.








EZT OLVASTA MÁR?

X