A NATO hajói hétfőtől megkezdik tevékenységüket a görög és török part menti vizeken


-A A+

A NATO kibővített égei-tengeri missziójában részt vevő hajók hétfővel megkezdik tevékenységüket a görög és török part menti vizeken - jelentette be Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára Brüsszelben.

Az észak-atlanti szövetség első embere erről az Ahmet Davutoglu török kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

„Fokozzuk együttműködésünket az Európai Unió határvédelmi ügynökségével, a Frontexszel, és növeljük a küldetésben részt vevő hajók számát" - mondta Stoltenberg a görög és török partok közelében az embercsempész-hálózatok ellen indított tengeri műveletről.

A NATO-főtitkár üdvözölte, hogy Franciaország és Nagy-Britannia úgy döntött, hadihajókat bocsát a misszió rendelkezésére, a jelenleg három hajóból álló kötelék támogatására. A Németország vezette tengeri műveletben eddig kanadai, török és görög hajók vettek részt.

Ahmet Davutoglu hangsúlyozta, a török part menti vizeken folytatott mentési műveletek során hatékony egyeztetést fognak folytatni a felek mindegyikével.

Jens Stoltenberg emellett arról is beszámolt, hogy a szíriai válságra való tekintettel a NATO fokozni fogja hírszerzési és megfigyelési tevékenységet a török-szíriai határ mentén.

A katonai szervezet főtitkára hétfőn Panosz Kammenosz görög védelmi miniszterrel is megbeszélést folytatott a belga fővárosban.

A szövetség nevében Ashton Carter amerikai védelmi miniszter február közepén bejelentette, hogy Németország, Törökország és Görögország kérésének eleget téve a NATO tengeri műveletet indít az Égei-tengeren annak érdekében, hogy elősegítse a menekültválság enyhítését. A NATO-hajók feladata az, hogy jelentsék a görög és török hatóságoknak, ha csempészcsónakokat észlelnek, amelyeket aztán a helyi rendőrség vagy a parti őrség állíthat meg. A NATO számos alkalommal kiemelte: a küldetés célja nem a menekülthajók feltartóztatása vagy visszafordítása, hanem az embercsempészek elleni fellépés.








EZT OLVASTA MÁR?

X