Lemondott Berényi József MKP-elnök


-A A+

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke hétfőn a felvidéki magyar párt elnökségének pozsonyi ülésén bejelentette lemondását; a döntést a testület tudomásul vette, így az hatályos.

"Mivel nem sikerült a parlamenti küszöb átlépése, tájékoztattam az elnökséget arról, hogy lemondok pártelnöki tisztségemről" - mondta az MTI-nek Berényi József. 

Hozzátette: a parlamenti választások eredményeit kiértékelve a párt elnöksége megállapította, hogy a szombati voksoláson az MKP közel annyi szavazatot kapott, mint négy éve, ami bizonyítja, hogy továbbra is jelentős számú szavazót tudhatnak maguk mögött, s erre a párt építeni is fog a soron következő választásokon. 

 

Tisztelt választópolgárok!Mivel nem sikerült a parlamenti küszöb átlépése, tájékoztattam az elnökséget arról, hogy...

Posted by Berényi József on Monday, March 7, 2016

"A tisztújító közgyűlésen természetesen én már nem indulok a pártelnöki tisztségért, de nem vonulok ki a politikából, az MKP munkáját továbbra is segíteni fogom" - vázolta terveit Berényi. Hozzátette: a tisztújító közgyűlésig hátralévő időben a párt vezetése megpróbálja megtalálni a megfelelő embert a megürült tisztség betöltésére. 

A Magyar Közösség Pártjára a hétvégén tartott szlovákiai parlamenti választáson a választók 4,04 százaléka adta szavazatát, a felvidéki magyar párt ezzel az eredménnyel nem lépte át a pozsonyi parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

Berényi rámutatott: a szombati voksoláson induló pártok közül az MKP kapta a legtöbb magyar szavazatot, de mivel ez nem volt elégséges a bejutáshoz, a párt nyitott annak irányába, hogy a következő választásokon kialakuljon egy olyan egység, amely a szavazástól most távol maradott magyarokat is elviszi az urnákhoz. "Ebben a kérdésben készek vagyunk tárgyalni a Most-Híd-al" - tette hozzá. 

Az MKP vezetősége június 11-re tűzte ki a párt tisztújító közgyűlésének időpontját, az elnöki poszthoz kötődő jogköröket addig a párt elnöksége, illetve az Országos Tanács elnöke gyakorolja majd.

Címlapi illusztrációnk forrása: MKP Dunaszerdahelyi Járás Facebook-oldala








EZT OLVASTA MÁR?

X