Brexit: milyen álláspontra helyezkedik II. Erzsébet királynő?


-A A+

A legnagyobb brit bulvárlap szerdai értesülése szerint II. Erzsébet királynő Brexit-párti, vagyis azt szeretné, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból. Az udvar szerdán indulatos nyilatkozatban utasította vissza az állítást.

A The Sun - Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás globális sajtóbirodalmának legolvasottabb, egyben rendkívül EU-szkeptikus irányvonalú brit tömeglapja - "két igen jól pozícionált, magas rangú politikai forrásra" hivatkozva azt írta, hogy az uralkodó még 2011-ben fejtette ki véleményét az EU-ról egy vacsorán, amelyen részt vett Nick Clegg, az akkori konzervatív-liberális brit kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese, a Liberális Demokraták azóta lemondott vezetője. A beszámoló szerint a királynő a windsori kastélyban tartott rendezvényen hosszas érveléssel adott kifejezést annak a véleményének, hogy "az Európai Unió rossz irányba tart". A The Sun szerint II. Erzsébet ezzel valójában "leteremtette" Clegget, aki elkötelezett EU-párti hozzáállásáról közismert. A cikk szerint a vacsorán jelen volt az akkori kormány több más minisztere is, akik "döbbenten" hallgatták az uralkodó szavait. A lap mindebből azt a következtetést vonta le - és ezt hatalmas betűkkel szedett elsőoldalas szerdai főcímében is közli -, hogy "a királynő a Brexitet támogatja".

A Buckingham-palota - a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala - szerdai nyilatkozatában közölte, hogy a királynő politikailag változatlanul semleges álláspontot képvisel, ugyanúgy, ahogy uralkodásának eddigi több mint hat évtizedében is tette. A közlemény szerint az udvar érdemben nem kíván reagálni "eltévelyedett állításokra", és a brit népre tartozik, hogy az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazáson miként dönt.

Nick Clegg, aki a Liberális Demokraták rendkívül gyenge tavalyi választási eredménye után távozott a párt éléről - jóllehet továbbra is az alsóház tagja a liberálisok képviseletében -, szerdai Twitter-üzenetében "képtelenségnek" nevezte a The Sun cikkében foglaltakat, és közölte, hogy ezt meg is mondta az írást jegyző újságírónak. "Nem emlékszem, hogy ilyen történt volna, márpedig ez nem olyasmi, amit elfelejtenék" - tette hozzá.

A brit EU-tagságról szóló népszavazás tervét David Cameron miniszterelnök három éve, 2013 januárjában jelentette be, két évvel a The Sun cikkében szereplő windsori rendezvény után.

A brit politikai protokoll teljes semlegességet követel az uralkodótól és a királyi család más magas rangú tagjaitól sarkalatos bel- és külpolitikai kérdésekben. Az elmúlt években azonban előfordultak olyan epizódok, amikor a királynő egy-egy kijelentését a sajtó alig burkolt állásfoglalásként értékelte az adott ügyben.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében tartott népsavazás előtt nem sokkal az uralkodó például kifejezést adott annak a reményének, hogy a skót választók "nagyon gondosan mérlegelik a jövőt", amikor arról döntenek, hogy miképp szavaznak a referendumon. A megjegyzés keltette óriási feltűnés nyomán a Buckingham-palota már aznap külön közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy II. Erzsébet királynő e megjegyzéssel nem sértette meg a belpolitikai kérdésekben tőle elvárt semlegességet.

A skóciai népszavazáson a függetlenné válást ellenző tábor került többségbe.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X