Reding még nagyon haragszik Victor Pontáékra


-A A+

Cselekvésre szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt szerdán Viviane Reading igazságügyi biztos, aki szerint az Európai Bizottságot továbbra is aggodalommal töltik ellen „a romániai demokráciát ért támadások" – közölte az AFP.

„Továbbra is nagyon foglalkoztat bennünket a romániai demokrácia helyzete" – fogalmazott az Európai Bizottság alelnöke az uniós végrehajtó testülete szerdai, brüsszeli ülése után. Reding emlékeztetett arra, hogy a José Manuel Barroso bizottsági elnök 11 pontból álló elváráslistát adott át két hete Victor Pontának. „Azóta semmilyen előrelépés nem történt" – mondta az igazságügyi biztos.

Viviane Reding úgy fogalmazott: Brüsszel a konkrét cselekedetekre kíváncsi, nem ígéretekre, a törvények érdeklik, nem a levelek. Figyelmeztetett: mivel mindeddig nem teljesültek az Európai Bizottság elvárásai, Románia „szoros felügyelet alatt marad". Hozzátette, levelek százait kapja Romániából, amelyek „sokkoló dolgokról" számolnak be.

Victor Ponta kedden az Euronewsnak azt nyilakozta: kormánya egyetlen hét alatt "már hét-nyolc kérdést" megoldott az Európai Bizottság által korábban felvetett problémákból. Példaként említette, hogy a a parlament az alkotmánybíróág állásfoglalásaihoz igazított két fontos törvényt. "A többi elvárásnak is eleget fogunk tenni, és be tudjuk bizonyítani Brüsszelnek, hogy jó úton járunk" – mondta a kormányfő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X