Egymás után két merényletkísérletet hajtottak végre palesztinok


-A A+

Fél órán belül két merényletet kíséreltek meg palesztinok ugyanazon a helyszínen Ciszjordániában. A támadások három palesztin elkövetőjét az izraeli biztonságiak a helyszínen agyonlőtték - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió hétfőn. 

A ciszjordániai Hebron mellett, a Kirjat-Arba nevű telepesváros bekötőútja melletti buszmegállóban várakozó katonák közé hajtott autóval két fegyveres palesztin. A rádió szerint a támadók egyike lövéseket adott le a biztonsági erők felé. 

A Háárec című újság honlapja ugyanakkor úgy értesült, hogy a támadók előbb a megálló mellett leállították autójukat, majd abból kiszállva lövöldözni kezdtek. A merényletkísérletben egy izraeli katona könnyebben megsebesült. A helyszínen tartózkodó katonák lelőtték a támadókat. 

A közszolgálati rádió szerint néhány perc elteltével egy másik gépjármű is a katonák közé hajtott. A gépkocsit szintén egy palesztin vezette, a katonák őt is agyonlőtték. 

A Háárec úgy tudja, hogy a második gépkocsi egy autóbuszba ütközött, és ennek következtében a buszon egy katonatiszt könnyebben megsérült. Két másik katona is megsebesült a repeszektől, amikor tüzet nyitottak a második kocsit vezető 17 éves palesztin fiatalra. Palesztin források szerint mindhárom merénylő Hebron környékén élt, ketten közülük rokonok voltak. 

Izraelben és a palesztin területeken október óta szinte mindennapossá váltak az izraeliek elleni késeléses, gázolásos és lőfegyveres merényletek, valamint az összetűzések a palesztinok és az izraeli rendfenntartók között. A hatodik hónapja tartó erőszakhullámban eddig huszonnyolc izraeli, valamint két amerikai turista vesztette életét, a másik oldalon pedig száznyolcvankét palesztin halt meg. Izrael szerint a palesztin halottak közül százharmincötöt merényletek elkövetése vagy megkísérlése közben lőttek le.







EZT OLVASTA MÁR?

X