Négy embert őrizetbe vettek az ankarai merénylettel kapcsolatban


-A A+

Négy embert őrizetbe vettek hétfőn a török hatóságok a főként kurdok lakta Sanliurfa városban a legkevesebb 37 halálos áldozatot követelő vasárnapi ankarai robbantással kapcsolatban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

 Az előállítottak mindegyike összefüggésbe hozható az öngyilkos merényletnél használt autóval, egyikük annak tulajdonosa. Három gyanúsítottat még keresnek.

A hírügynökség arról is írt, hogy egyelőre csak 32 halálos áldozat személyazonosságát sikerült tisztázni. Mehmet Müezzinoglu egészségügyi miniszter hétfőn délután azt nyilatkozta: 48 embert részesítenek orvosi ellátásban, 15 sérült állapota súlyos.

A Dogan török hírügynökség arról számolt be, hogy az áldozatok között van a Galatasaray labdarúgócsapat egyik játékosának, Umut Bulutnak az apja, Kemal Bulut is, valamint egy hat és félhónapos magzat, aki sebesült édesanyja méhében vesztette életét.

A Dogan tudni véli, hogy a merénylet végrehajtója egy 24 éves egyetemista lány volt, aki turizmus szakon tanult. A tanuló családjától az azonosíthatóság érdekében vérmintát vettek. Az édesapa a hírügynökségnek elmondta: "lányunk 2012-ben nyert felvételt az egyetemre, egy idő után azonban nem kaptunk hírt felőle, 2013-ban jeleztük is a hatóságoknak, hogy eltűnt." Az elkövető személyét illető információkat mindazonáltal hivatalos forrás még nem erősítette meg. 

Az Ihlas török hírügynökség azt közölte, hogy Isztambulban fokozták a biztonsági készültséget. A rendészeti erők a gyanús járműveket megállítják és alaposan átvizsgálják.








EZT OLVASTA MÁR?

X