Valls üdvözölte Németország „bátorságát”, de nem változtat az álláspontján


-A A+

Manuel Valls francia miniszterelnök üdvözölte Németországnak és vezetőinek „bátorságát” a migránsok befogását illetően, de megerősítette, hogy Franciaország nem engedhet meg magának „korlátlan befogadást”.

„Amikor Münchenben voltam néhány héttel ezelőtt, üdvözöltem a német népnek és vezetőinek az elkötelezettségét, mert egymillió menekültet befogadni egyetlen év alatt, 2015-ben, ez bátorságról és elkötelezettségről tanúskodik" - fogalmazott a kormányfő a BFM francia hírtelevíziónak adott interjúban. „Ugyanakkor nem szabad tagadni a nehézségeket, a valóságot. Franciaország politikája, amit a kezdetektől hangoztatunk, nem a korlátlan befogadás" - emlékeztetett Manuel Valls, megerősítve, hogy Párizs 30 ezer menekült befogadására kötelezte el magát két év alatt. Arra kérdésre, hogy eddig hány menekültet vett át Franciaország más uniós államoktól, Manuel Valls azt válaszolta, hogy "néhány százat". Az utolsó hivatalos bejelentések szerint eddig mintegy háromszáz eritreai, iraki és szíriai menekültstátuszra jogosult ember érkezett franciaországi befogadóközpontokba.

„Lehet nagy beszédeket tartanai, az értékekre, az erkölcsre hivatkozni, de az emberek azt várják - a németek ugyanúgy, mint a franciák -, hogy olyan hatékony európai politika legyen, amely képes kezelni a migránsáradatot" - hangsúlyozta a francia miniszterelnök. „Én üdvözlöm, hogy Franciaország álláspontja felelősségteljes és hatékony. Mert amikor több ezer menekültet vagy migránst úgy fogadunk be, hogy nem biztosítjuk a befogadási és integrációs körülményeket, és nem látjuk előre azokat a következményeket, amelyeket gazdasági, társadalmi, kulturális, politikai téren okozhat, hatalmas kihívásokkal szembesülhetünk" - tette hozzá Manuel Valls. „Ezek a hatalmas kihívások érik Németországot, és ezért mi szolidárisak vagyunk Németországgal, de olyan európai politikát szeretnénk, amely hatékony" - hívta fel a figyelmet a kormányfő. 

Manuel Valls február közepén Münchenben azt mondta: az Európai Uniónak tudatnia kellene, hogy "nem fogadunk be több menekültet, mert az a belső határok visszaállítására fog kényszeríteni minket". A kijelentést a francia diplomácia, Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter, valamint a kormányzó francia Szocialista Párt is bírálta.








EZT OLVASTA MÁR?

X