Párizs: Abdeslam elfogása „jelentős csapás az Iszlám Államnak Európában”


-A A+

"Jelentős csapás" érte az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet Európában Salah Abdeslamnak, a tavaly novemberi 13-ai, 130 áldozatot követelő párizsi terrortámadások fő gyanúsítottjának az elfogásával - mondta szombaton Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a védelmi tanács ülését követően.

"Az elmúlt héten végrehajtott (rendőri) akciókkal több olyan egyént is ártalmatlanítottunk, akik szélsőségesen veszélyesnek és teljesen eltökéltnek bizonyultak" - tette hozzá a tárcavezető, aki szerint "Salah Abdeslamnak a francia igazságszolgáltatás előtt kell majd felelnie a tetteiért".

Francois Hollande államfő a merényletek logisztikai felelősének brüsszeli letartóztatását követően hívta össze hivatalában a védelmi tanács ülését, amelyen jelen volt Manuel Valls miniszterelnök, valamint a védelmi, a külügyi, a belügyi, az igazságügyi tárca, illetve a hadsereg és a különböző biztonsági szolgálatok vezetői.

A francia állampolgárságú Salah Abdeslam ellen 2015. november 24-én adott ki európai elfogató parancsot egy francia bíró, ami várhatóan felgyorsítja a gyanúsított átadását a francia hatóságoknak. Az európai elfogató parancsnak köszönhetően az uniós tagállamok között megkerülhető a hagyományos és bonyolultabb kiadatási eljárás. 

A belügyminiszter elmondta, hogy a novemberi párizsi merényleteket követően indult nyomozás keretében eddig tíz ember került eljárás alá, kettőt Franciaországban, nyolcat Belgiumban vettek őrizetbe, de további egyéneket is keresnek a hatóságok. Üdvözölte a belga hatóságok "hibátlan" munkáját, elsősorban Salah Abdeslam felkutatásában, és a "jó együttműködést" a francia és a belga szervek között. 

Bernard Cazeneuve megismételte, hogy az év eleje óta Franciaországban 74 ember állítottak elő terrorizmussal kapcsolatos tevékenység miatt, közülük 37 ellen indult eljárás, 28-an előzetes letartóztatásban vannak. 

A belügyi tárca vezetője szerint a "továbbra is nagyon magas szintű terrorfenyegetettséggel szemben az eddigi eredmények arra biztatnak, hogy szüntelenül folytatni kell az erőfeszítéseket". "A terrorizmus elleni háborút fegyverszünet nélkül fogjuk megnyerni" - fogalmazott a belügyminiszter.

Salah Abdeslamot pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A 26 éves férfit a rendőri akcióban a lábán meglőtték. Rövid kórházi ápolást követően szombaton megkezdődött a kihallgatása Brüsszelben. 

Francois Hollande hétfőn hivatalában fogadja a merényletek áldozatainak hozzátartozóit képviselő egyesületeket, amelyek maguk kezdeményezték a találkozót az államfővel a brüsszeli letartóztatást követően.








EZT OLVASTA MÁR?

X