Menekültek lábát mosta meg Ferenc pápa nagycsütörtökön


-A A+

Háborús tett és pusztítás történt Európa egyik városában, és ahogyan Júdás mögött mások álltak, akik fizettek azért, hogy Jézust elárulják, e mögött a fegyver gyártók és fegyverkereskedők állnak – mondta Ferenc pápa egy Róma közeli menekült központban, ahol menekültek lábát mosta meg nagycsütörtökön. Ferenc pápa 2013-ban egy római börtön fiatalkorú elítéltjeinek mosta meg a lábát nagycsütörtökön, 2014-ben római betegeknek, tavaly a római Rebibbia börtön rabjainak.

Az utolsó vacsorára emlékező misét Ferenc pápa a Rómától harminc kilométerre levő Castelnuovo di Porto menekülttáborában mutatta be. Az ilyenkor szokásos lábmosás szertartásán a katolikus egyházfő tizenegy menekültnek és egy táborban dolgozó önkéntesnek mosta meg a lábát. A menedékkérők között három muzulmán, három eritreai kopt, egy hindu és öt katolikus volt. Az egyik muzulmán, egy 26 éves pakisztáni fiatalember tavaly szeptemberben érkezett meg Olaszországba a balkáni migrációs útvonalon, Magyarország érintésével. Ferenc pápa homíliájában szembe állította a brüsszeli támadásokat és a különböző népek és vallások közötti testvéri együttélést. Úgy fogalmazott, meg kell mutatni, hogy jó testvérként együtt tudunk élni.

A Castelnuovo di Portóban működő tábor Olaszország legnagyobb menekültállomása. Az Olaszországban menekültkérelmet benyújtó bevándorlók tartózkodnak itt, és azok is, akik miután kérelmüket az olasz hatóságok elutasították, fellebbeztek és ennek megítélésére várnak. A központban mintegy kilencszázan vannak, nagyrészt afrikaiak, férfiak és muzulmánok. A tábor lakóinak nyolcvan százaléka 19-26 év közötti, de vannak közöttük több generációt átölelő családok és itt született gyermekek is.

A tábor udvarán Ferenc pápa majdnem minden menekülttel kezet fogott. Külön találkozott egy palesztin családdal, amelynek tagjai 1948 óta menekülnek egyik országból a másikba. A menekültkérők „boldogságuknak" nevezték Ferenc pápát és több nyelven beszélgettek vele. Az egyházfő csokoládéból készült húsvéti tojásokat, valamint futball – és baseball labdákat vitt ajándékba a táborba, továbbá pénzadományt, amiből mindenkinek jutott.

A pápa virágvasárnapi beszédében Jézus sorsához hasonlította a mai menekültekét kijelentve, hogy ahogyan Jézust, a menekülteket is közöny övezi, mivel „sokan nem akarnak értük felelősséget vállalni". A nagypéntek esti keresztutat kísérő meditációk szövege is többször utal a menekültek sorsára.








EZT OLVASTA MÁR?

X