Sógor az EP-t is tájékoztatta az RMDSZ eredményéről


-A A+

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) továbbra is választóinak, a magyar nemzeti közösségnek és Románián belül Erdélynek az érdekeit fogja következetesen képviselni a parlamentben, európai szellemben - hangsúlyozta Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti (EP-) képviselő hétfő este Strasbourgban, az EP plenáris ülésén elhangzott egyperces felszólalásában.sogor

A vasárnapi romániai parlamenti választásokra utalva kijelentette: "az RMDSZ-re tegnap leadott voksok országunk európai jövőjét szavatolják".

Sógor Csaba emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ "következetes politikát folytat 23 éve, a megalakulása óta. Nevet és programot sohasem változtatott. Stabil, megbízható politikai szervezet, amely az ország negyedik politikai pártjaként továbbra is megtartotta politikai erejét".

A RMDSZ-es EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke nemrég a romániai magyar közösség vezető alakulatának nevezte a szövetséget.  

"A romániai magyarság képviselete által az RMDSZ a jogállamiság és a demokrácia garanciáját jelentette és jelenti" - szögezte le Sógor Csaba.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X