Az USA húszmillió dollárral segíti a menekültválság enyhítését


-A A+

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy húszmillió dollárt adományoz az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, a nemzetközi vöröskeresztnek és az ENSZ Népesedési Alapjának, hogy védelmet, szállást és más életmentő segítséget biztosíthasson a menekülteknek szerte Európában, valamint Törökország nyugati részén. 

A külügyminisztérium közlése szerint az Európának nyújtott amerikai humanitárius segítség ezzel 44 millió dollárra emelkedett a menekültválság tavalyi súlyosbodása óta.

Az összeg a közel-keleti térségből érkező menekültek és migránsok számára megfelelő fogadóhelyiségeinek felállítását, az újonnan érkezők regisztrációját és azonosítását, ellenőrzését, valamint tájékoztatását hivatott szolgálni. Az információszolgáltatás kiterjed azoknak a helyi közösségeknek a tájékoztatására is, ahonnan az Európába indulók útra kelnek.

Az amerikai támogatás egy részéből a nemzetközi vöröskereszt a görög vöröskeresztet segíti, hogy el tudja látni alapvető élelmiszerekkel, vízzel, elsősegéllyel, gyógyszerekkel és más segítséggel azt a mintegy kétszázezer embert, akik görög földön rekedtek. Az ENSZ Népesedési Alapja az adományból segíti például a görög befogadó táborokban nemi erőszak áldozatául esetteket.

A külügyminisztérium közleménye szerint az amerikai kormányzat továbbra is segíteni akarja a rászorulókat, és ennek érdekében szorosan együttműködik a humanitárius szervezetekkel és a különböző európai országokkal.








EZT OLVASTA MÁR?

X