A napokban megkezdik a guantánamói foglyok áttelepítését


-A A+

Legalább két országba telepítenek át foglyokat a guantánamói börtöntáborból, az első csoportot még a napokban útnak indítják. A tervek szerint tucatnyi foglyot telepít át a Pentagon a guantánamói börtöntáborból legalább két országba, amelyek beleegyeztek az érintett személyek fogadásába - mondta egy amerikai tisztségviselő.

A név nélkül nyilatkozó illetékes azt mondta,az első csoportot a következő néhány napban szállítják el Guantánamóról,a további transzferek az elkövetkező hetekben várhatóak. Az amerikai védelmi minisztérium intézkedése annak jele, hogy Barack Obama amerikai elnök még megbízatásának decemberi lejárta előtt igyekszik bezáratni a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után létrehozott intézményt.

A Kuba délkeleti részén fekvő amerikai haditengerészeti támaszponton található börtöntáborban jelenleg 91 embert tartanak fogva, legtöbbjüket terrorizmus gyanúja miatt bírósági eljárás és vádemelés nélkül. A Pentagon korábbi tájékoztatása szerint 37 személyt már átvilágítottakés készen állnak arra, hogy visszaküldjék őket hazájukba vagy más országokba. Az érintett foglyok egyike a jemeni állampolgárságú Tarik Ba Oda, aki 2007 óta éhségsztrájkol és mára egykori testsúlyának több mint felét elveszítette.

Barack Obama amerikai elnök 2008-as választási kampányában tett ígéretet az intézmény felszámolására, és februárban ismertette a börtöntábor bezárására vonatkozó tervét. Eszerint a legveszélyesebbnek ítélt guantánamói rabokat az Egyesült Államokban, a legszigorúbb biztonsági fokozatú büntetés-végrehajtási intézményekben őrzik majd tovább. Az elképzelést hevesen bírálták a republikánusok és néhány demokrata képviselő is felszólalt ellene.








EZT OLVASTA MÁR?

X