A hágai törvényszék minden vádpont alól felmentette Vojislav Seseljt


-A A+

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) csütörtökön kihirdetett ítéletében felmentette Vojislav Seseljt, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust.

Az NT elnöklő bírája, Jean-Claude Antonetti által ismertetett ítélet szerint a hágai székhelyű törvényszék minden vádpont alól felmentette és szabad embernek nyilvánította a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökét.

Jean-Claude Antonetti hozzátette, a szerb politikus elleni elfogatóparancs az ítélet nyomán érvényét vesztette.

Seselj ellen kilenc rendbeli háborús és emberiesség elleni bűntény miatt emelt korábban vádat a törvényszék ügyészsége. A most 61 éves Seseljt azzal vádolták, hogy felelős a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, az SRS-t vezető politikusnak pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei - amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették - hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

Szégyennek, az áldozatok arculcsapásának nevezte Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök Vojislav Seselj felmentését a háborús és emberiesség elleni bűnök vádja alól. Tihomir Oreskovic Vukováron újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a felmentő ítélet a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló ENSZ-törvényszéknek és ügyészségének a veresége. „Ez az ember bűnt követett el és nem mutatott sem akkor, sem most bűnbánatot" - hangsúlyozta. Oreskovic szerint a hágai törvényszék nem ismerte fel a Horvátország ellen elkövetett bűncselekményt. "Vagyis Nagy-Szerbia fasiszta politikája büntetlenül maradhatott" - hangsúlyozta. Seselj horvát és EU-zászlót is égetett, de Horvátország nem fogja meggátolni Szerbiát az Európai Unióhoz történő csatlakozásban - mondta Oreskovic, hozzátéve: "Szerbiának mindazonáltal meg kell felelnie az összes csatlakozási feltételnek". A Horvátországban honvédő háborúnak nevezett horvát-szerb háborúban fogvatartott és eltűnt áldozatok egyesületének elnöke elítélte és megdöbbenéssel fogadta Vojislav Seselj felmentését. Ljiljana Alvir szerint fel lehet tenni a kérdést: van-e igazság vagy az igazság valójában politika. „Ez az ítélet hihetetlen, az ember ezek után megkérdezhetik, hogy létezik-e egyáltalán igazság" - mondta.

A hágai bírák azonban úgy ítélték meg, hogy a fegyveresek által elkövetett bűncselekményekért Vojislav Seselj nem vonható felelősségre, a vádhatóság ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a politikus tudtával vagy egyetértésével, esetleg az ő parancsára történtek volna a jogsértések. „Úgy aludtam, mint egy csecsemő, nincsenek lelkiismereti problémáim" - közölte a Szerbiában tartózkodó Seselj az ítélethirdetés reggelén.

Vojislav Seselj 2003-ban önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, és majdnem 12 évet töltött annak börtönében, majd 2014-ben rossz egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték. Ennek egyik feltétele azonban az volt, hogy ha a bírói testület kéri, akkor azonnal vissza kell térnie Hágába. Ezt azonban Seselj számos alkalommal megtagadta, az ítélethirdetésre sem volt hajlandó visszautazni. Miután 2014-ben visszatért Szerbiába, Seselj folytatta a szélsőségesen nacionalista retorikát, például "Nagy-Szerbia" megalakításáról szónokolt, ami Szerbia egyesítését jelentené a környező országok szerbek lakta területeivel.

Az 1991-1995-ös délszláv háborúban több mint 100 ezren vesztették életüket, és milliók hagyták el otthonukat.








EZT OLVASTA MÁR?

X